Gaia - ökológiai rovat
Környezettudatos gondolkodás és magatartás
Közel négy évtized után ismét kitört a világ legnagyobb aktív vulkánja Hawaii szigetén
Betűméret:             

Az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii szigetén 38 év után ismét működésbe lépett a világ legnagyobb aktív vulkánja, emiatt figyelmeztetést adott ki az amerikai földtani intézet (USGS) is.

A Mauna Loa vasárnap éjszaka tört ki, és hamuval borította be a környező térséget.

A hawaii vulkánfigyelő szolgálat tájékoztatása szerint a kitörés egyelőre nem fenyegeti a vulkánhegy lábánál élőket. A szervezet ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a kitörés folytatódik, a lávafolyam felgyorsulhat, és elérheti a hegy alsóbb régióit.

Az állam turisztikai hatóságának közösségi oldalán szintén az olvasható, hogy a fokozott vulkáni tevékenység nem fenyegeti a hegy lejtőjén tartózkodókat, és a légi forgalomra sem jelent veszélyt.

Az amerikai meteorológiai szolgálat Honoluluban működő irodája azt közölte: egyelőre arra számítanak, hogy kevesebb mint egy centiméter hamu boríthatja be a sziget egyes részeit. Azt javasolták ugyanakkor a légzőszervi megbetegedésben szenvedőknek, hogy maradjanak zárt helyen, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy a vulkáni hamu kárt tehet a növényzetben, veszélyes az állatokra, és károsíthatja az elektronikai berendezéseket, járműveket is.

A Mauna Loa vulkán kitörésének az elmúlt hónapokban voltak előjelei: június óta megsokszorozódott a napi földrengések száma a vulkánhegy térségében - szeptember végén voltak napok, amikor több mint 100 rengést regisztráltak -, aminek nyomán Hawaii polgári védelmi ügynöksége figyelmeztetést is kiadott.

A vulkán a geológiai feljegyzések szerint 1843 óta 33 alkalommal tört ki, legutóbb 1984-ben. A most véget ért 38 éves szünet volt a leghosszabb csendes periódusa.

A Mauna Loa a világ legnagyobb aktív vulkánja. Krátercsúcsa mintegy 35 kilométerre fekszik egy kisebb vulkántól, a Kilaueától, amely 2018-ban működésbe lépett, és a kifolyó láva 700 otthont elpusztított. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartományban található Északkeleti Erdészeti Egyetemen hoztak létre kínai-orosz együttműködésként egy közös laboratóriumot a szibériai tigris védelmével kapcsolatos kutatásokra. A laboratóriumban mindkét fél több mint 20 szakértője vesz majd részt. Munkájuk olyan kutatási...
2024. MÁRCIUS 15.
[ 11:01 ]
A múlt hétvégén 19 elhullott őzet találtak a Nagykikinda melletti határban. Elvégezték a terepszemlét, de a nyomozás még tart. A kár hatalmas, különösen az ökoszisztémát tekintve, mivel az elhullott egyedeket nem lehet visszahozni. A szokásos éves vadszámlálás során a nagykikindai vadászok elhullott őzeket találtak a...
2024. MÁRCIUS 13.
[ 14:31 ]
Megdöbbentő eredményre jutottak amerikai kutatók, amikor az északi-sarki tengeri jéggel kapcsolatban végeztek friss számításokat. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a globális felmelegedés miatt nagy a baj a sarkvidékeken, a Coloradói Egyetem kutatóinak legújabb tanulmánya azonban egészen megdöbbentő eredményre jutott....
2024. MÁRCIUS 9.
[ 12:00 ]
Beolvasás folyamatban