Gazdaság
KSH: januárban 10,0 százalékkal nőttek a keresetek Magyarországon
Betűméret:             

Idén januárban a bruttó átlagkereset 274 ezer forint volt, 10,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt, a nettó keresetek ugyanúgy 10,0 százalékkal 182 ezer forintra emelkedtek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2,3 százalékos januári inflációval számolva a reálkeresetek 7,5 százalékkal emelkedtek éves összehasonlításban.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit - többek között az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat - érintő keresetrendezés volt hatással - tette hozzá a jelentés.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó és a nettó keresetek emelkedése 9,8 százalékos volt. A versenyszférában 9,0, a költségvetési szektorban 12,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, és bruttó értékük megközelítette a 288, illetve a 294 ezer forintot a közfoglalkoztatottak nélkül. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban