Gazdaság
Szerbia: Az utolsó negyedévre várhatóak az első pályázatok az IPARD eszközeire
Betűméret:             

Az agrárkifizetések igazgatósága 2017-ben befejezi az akkreditációs folyamatot, hogy igénybe lehessen venni az IPARD 175 millió eurós előcsatlakozási eszközeit.

Az első pályázatokat az idei év utolsó negyedévében várhatják a földművesek, jelentette ki Žarko Radat, az agrárkifizetések igazgatóságának igazgatója.

Szerbiának 2020-ig 175 millió euró áll rendelkezésére, s ezt az összeget a mezőgazdasági termelés fellendítését célzó projektekre szánják.

A kérdésre, hogy mikorra várható az Európai Bizottság (EB) következő felülvizsgálata, Radat az RTS-nek elmondta, két fontos lépés következik: először a külső revízióra kerül sor, várhatóan júniusig, azután pedig az EB látogatására kell számítani a felülvizsgálat kapcsán.

„A bizottság jelentésének összeállítása után és az európai adminisztráció tervezett idejétől függően 2017 utolsó negyedévére várjuk az EB látogatását és revízióját. Ezután, reméljük, gyorsan túlesünk az akkreditációs folyamaton” – magyarázta.

Radat hangsúlyozta, Szerbia egyetlen eurót sem veszített, s az utolsó negyedévre várható pályázatok valószínűleg traktorokra és egyéb mezőgazdasági gépekre vonatkoznak majd.

Emlékeztetett rá, hogy az EB korábbi revíziója alkalmával kifogásolta, hogy az agrárkifizetések igazgatóságának nincs elég dolgozója, ezzel együtt pedig a szükséges kapacitása sincs meg. Kiemelte, az igazgatóság pótolta a hiányzó munkaerőt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban