Gazdaság
Szerbia: Marad 3,5 százalékon az alapkamat

Nem változtatott az alapkamaton a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) csütörtökön, 3,5 százalékon tartotta az irányadó rátát.

A csütörtöki közlemény szerint a döntéshozatalkor figyelembe vették a novemberi inflációs előrejelzéseket és az inflációt befolyásoló tényezőket, a monetáris politika enyhülésének hatásait, valamint a harmadik negyedév jó gazdasági mutatóit.

Közölték, az inflációs nyomás továbbra is alacsony, amit az is jól jelez, hogy az évközi infláció az év eleje óta a 3 százalékos célérték közelében mozog, az októberi infláció 2,8 százalékos volt. Az előrejelzések egy-két évre előre is csökkenő inflációt mutatnak.

A szerb központi bank azt várja, hogy az infláció a jövőben is a 3 százalékos célérték közelében mozog majd, amelytől mindkét irányban másfél százalékponttal lehet eltérni. Ezt az inflációs célértéket 2020-ig rögzítette a csütörtöki ülésen a jegybank.

Az NBS úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi áru- és pénzpiacon továbbra is bizonytalanság tapasztalható, amely óvatos monetáris politikára inti Szerbiát.

Közölték, bizonytalanságot okoz a nyersanyagok, főleg a nyersolaj világpiaci árának a mozgása, a nemzetközi pénzügyi piac legnagyobb bizonytalanságait viszont elsősorban a vezető központi bankok, az amerikai központi bank szerepét ellátó Fed és az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájának eltérései okozzák, ezek pedig hatással lehetnek a Szerbiához hasonló feltörekvő országokba irányuló tőkemozgásra.

A NBS azt is közölte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a harmadik negyedévben 2,1 százalékkal bővült. A növekedéshez elsősorban a feldolgozóipar járult hozzá, ez pedig elsősorban a befektetési környezet és a kereslet javulásának köszönhető - írták.

A központi bank legközelebb január 11-én tart kamatdöntő ülést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Lidl kereskedelmi lánc tovább terjeszkedik Szerbiában, s az év végéig még hét üzletet nyit az országban, jelentette be Tomislav Šapina, a Lidl Szerbia igazgatója. A vállalat az év végégi még egy üzletet nyit Belgrádban, valamint Versecen, Inđiján, Jagodinában, Nagykikindán, Kruševacon és Pancsován is megjelenik, írja a...
2018. OKTÓBER 15.
[ 13:55 ]
Branislav Nedimović mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási miniszter megállapodott arról, hogy négy izraeli vállalat, amely bogyós gyümölcsök feldolgozásával, virágtermesztéssel és vágóhídiparral foglalkozik, 30 millió eurót fektet be Szerbiában. Nedimović többek között a Well Done, a Terra Nova és az Aviv...
2018. OKTÓBER 12.
[ 11:47 ]
A Leoni vállalat ma Kraljevóban, Aleksandar Vučić szerb államfő jelenlétében, megkezdte negyedik szerbiai kábelgyárának építkezési munkálatait, ahol 5.000 személyt foglalkoztat majd. Kraljevóban 30 év után ez lesz az első új gyár, valamint a Leoni vállalat legnagyobb szerbiai üzeme is egyben, ahol az egyik világelső...
2018. OKTÓBER 11.
[ 14:37 ]
Beolvasás folyamatban