Gazdaság
Javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedés előrejelzését az IMF
Betűméret:             

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és a jövő évi magyar GDP-növekedés előrejelzését a tavaszi világgazdasági prognózisában: az IMF honlapján kedden közzétett Világgazdasági kilátások, 2018 április (World Economic Outlook, April 2018) című tanulmány szerint a magyar gazdaság idén 3,8 százalékkal, jövőre pedig 3 százalékkal növekedhet a tavalyi 4 százalék után.

A novemberben közzétett őszi regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal emelte a valutaalap. Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,7 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra rúghat a legfrissebb, áprilisi prognózis szerint. A fogyasztói árak emelkedésének idei évi mértékét 0,5 százalékponttal csökkentették, a jövő évit viszont 0,3 százalékponttal emelték a valutaalap szakértői a novemberben közölt előrejelzéshez képest.

Az elemzők novemberhez képest minden időhorizonton jelentősen csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 2,5 százalék, 2019-ben pedig 2,4 százalék lehet a 2017-ben mért 3,6 százalék után. A novemberi prognózisban 2017-re még 4,8 százalékot adtak meg, az idei évre 4,2 százalékot, 2019-re pedig 3,2 százalékot jósoltak. A két előrejelzés közötti különbség a tavalyi év esetében 1,2 százalékpont, 2018-ra 1,7, 2019-re pedig 0,8 százalékpont.

A munkanélküliségi ráta idén 3,8 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4 százalék után. Novemberhez képest jelentősen javították a becslést, ugyanis akkor a 2017. évi munkanélküliségi rátát még 4,4 százalékra, a következő két évit pedig egyaránt 4,3-4,3 százalékra várták a valutaalap elemzői.

Miközben nem változtatott idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzésén az IMF a kedden kiadott legfrissebb World Economic Outlook (WEO) prognózisában, 0,2 százalékponttal feljebb vitte a fejlett régiók idei GDP-növekedési előrejelzését, elsősorban az euróövezet és az Egyesült Államok javuló teljesítménye miatt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén és jövőre egyaránt 3,9 százalékos világgazdasági növekedést vár a 2017-es 3,8 százalék után.

Az IMF előző, tavaly októberi prognózisának idén januárban frissített kiadásában az idei és jövő évi globális gazdasági növekedésre szintén 3,9 százalékot jelzett előre, a 2017-es GDP-növekedést viszont 3,7 százalékra tette. A 3,8 százalékos 2017-es GDP-növekedés így 0,5 százalékponttal haladja meg a 2016-os növekedési ütemet és egyúttal a legnagyobb is 2011 óta. Tavaly a globális termelésnek a háromnegyedét adó országoknak a kétharmada ért el az előző évinél gyorsabb növekedést, ami 2010 óta a legmagasabb arány.

NGM: Gyorsabb növekedésre számít az IMF Magyarországon

A nemzetközi szervezetek és elemzők is elismerik, hogy működik az adócsökkentésekre és béremelésekre épülő növekedésösztönző gazdaságpolitika – kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a tavaly őszihez képest 0,4 százalékkal, 3,8 százalékra növelte előrejelzését a magyarországi gazdasági növekedésre kedden.

Az NGM ugyanakkor kiemelte, hogy a kormány álláspontja szerint a növekedés ennél magasabb, idén 4,3 százalék lesz.

Az IMF kilátásának javítása is jelzi, hogy a nemzetközi szervezetek szerint is jó irányba halad a magyar gazdaságpolitika – tették hozzá.

Megjegyezték azt is: 2017-ben 4 százalékkal növekedett a magyar gazdaság, ami számottevő mértékben felülmúlta az IMF tavalyi növekedésre vonatkozó 2017 májusi (2,9 százalék), illetve 2017 októberi (3,2 százalék) előrejelzését. Ráadásul az alapfolyamatok – a munkanaphatást és szezonalitást kiszűrve – ennél még dinamikusabb, 4,2 százalékos növekedést mutatnak a tavalyi évre vonatkozóan – közölték.

A foglalkoztatási helyzet további javulására is számítanak az IMF-nél, 2018-ban 3,8 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékig süllyedhet a munkanélküliségi ráta – közölte a nemzetgazdasági tárca. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban