Gazdaság
Romániát Szerbiával összekötő bánsági magasfeszültségű villanyvezetéket adtak át

Átadták a Romániát Szerbiával összekötő 400 kilovoltos magasfeszültségű bánsági légi villanyvezetéket - közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A vezeték a romániai Resicabánya és Pancsova között teremt összeköttetést. Románia területén 63 kilométeren, Szerbia területén 68 kilométeren halad. Megépítése 81,39 millió lejbe (5,5 milliárd forint) került. A vezeték megépítéséről szóló szerződést 2014 júniusában írták alá. Terveit a romániai Energetikai Tanulmányi és Tervezőintézet készítette, és a romániai Transelectria társaság építette meg.

A vezeték révén a román energiapiac az európai piacokkal összekötve tud működni, nő a Románia és Szerbia közötti áramátadási kapacitás, és biztonságosabbá válik a két ország áramellátása.

Florentina Raducanu, a Transelectrica befektetési osztályának az igazgatója elmondta: a vezeték része az észak-déli folyosónak, Közép- és Dél-Európa villanyhálózatait köti össze. A Transelectrica társaság egy másik 400 kilovoltos magasfeszültségű vezetéket, és annak mentén transzformátorállomásokat is épít a Vaskapui dunai vízi erőmű és Arad között. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Gyengült a forint - illusztráció
2018. MÁJUS 22.
[ 20:09 ]
A szerbiai 422 eurós nettó átlagbér a legalacsonyabbak között van Európában, de még a régióban is, mert ennél kevesebbet már csak a Macedóniában és Albániában dolgozók keresnek, derült ki a Demostat kutatóközpont adataiból.“Az ilyen bérek a rossz gazdasági helyzet vetületei”, áll a Demostat elemzésében,...
2018. MÁJUS 21.
[ 20:41 ]
Elhunyt Ku Bon Mu, a dél-koreai LG Group elnöke, aki 23 éven át vezette a céget - írja az MTI.Ku Bon Mu 1995-ben vette át a cég irányítását apjától. A vasárnap hosszú betegség után 73 évesen elhunyt vállalatvezető tette nemzetközileg is ismertté a céget.A vállalat irányítását fogadott fia veszi át hamarosan, addig Ku...
2018. MÁJUS 21.
[ 11:42 ]
Nem köt új megállapodást Szerbiával a Nemzetközi Valutaalap (IMF) mindaddig, amíg a szerb kormány ki nem nevezi az új pénzügyminisztert - közölte az IMF belgrádi küldöttsége pénteken. Dušan Vujović pénzügyminiszter május 7-én nyújtotta be lemondását személyes okokra hivatkozva. A 66 éves közgazdász négy évig...
2018. MÁJUS 18.
[ 15:46 ]
Beolvasás folyamatban