Gazdaság
Fiskális Tanács: A nyugdíjak mellett a bérek növelésére is van lehetőség
Betűméret:             

A nyugdíjak növelése mellett a bérek körülbelül 6 százalékos emelésére is van “költségvetési mozgástér“, jelentette ki Nikola Altiparmakov, a Fiskális Tanács tagja.

A szakember a Blicnek nyilatkozva elmondta, a legfontosabb, hogy ne lineárisan növeljék mindenki járandóságát. Megítélése szerint az elemzések azt mutatják, hogy nagyobb emelést kellene jóváhagyni a nem eléggé megfizetetett ágazatoknak, például az orvosoknak és a nővéreknek, s hozzátette, eddig édeskeveset tettek a közszférában a bérek arányos és igazságos elosztása terén.

A Nemzetközi Valutaalap képviselőinek küszöbönálló belgrádi látogatása előtt Altiparmakov úgy látja, pozitív és fontos lépés volt a szerb kormány részéről, hogy a pénzintézettel való együttműködés folytatása mellett döntött.

Emlékeztetőül, a Keresetek az állami szektorban: állapotok és irányvonalak című elemzésével a Fiskális Tanács arra figyelmeztetett, hogy 2019-ben minden 5-6 százalék feletti béremelés nem fenntartható növekedést eredményezne az állami kiadásokban és indokolatlanul gyorsabban emelkednének a bérek a közszférában, mint a magánvállalatoknál.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Geza Balizs
2018. JÚNIUS 11. [ 0:27 ]

Ez mind jó, csak az amit az új pénzügyminiszter úr jósol, hogy év végén várható a nyyugdíjemelés, az nekünk kisnyugdíjasoknak (de gondolom a többieknek sem) nem tetszik, hiszen az árak növekednek. Jó lenne minél előbb növelni a nyugdíjakat, de nem 5%-al, hanem 13 %-al. Sinisa Mali úrtól jobb hírt vártam. Na de rálesünk, hátha előbb emelik a nyugdíjakat, aaz állameelnök előbbre igérte az emelést!


A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban