Gazdaság
Az újvidéki bíróság nem hagyta jóvá a Tönnies vállalattal kötött szerződést
Betűméret:             

Az újvidéki Közigazgatási Bíróság nem hagyta jóvá a Tönnies német húsipari vállalatnak a hosszútávú földbérlésről szóló szerződését.

A Danas szerint kútba esett a szerződés, amelynek értelmében Nagybecskerek környékén a legjobb minőségű termőföldekből több mint 2.400 hektárt engedtek volna át a Tönniesnek.

A helyi Farmer 023 vállalattal sem kötötték meg a szerződést, néhány hónappal korábban pedig a Közigazgatási Bíróság ugyanezt a döntést hozta a Food Planet esetében is, vagyis a 900 hektár termőföld 30 évre szóló bérleti szerződésének felbontását. Ezek miatt a tartományi mezőgazdasági titkárság 1,5 millió dinárt kellett, hogy kifizessen a termelőknek.

„Boldogok vagyunk, mert a mi javunkra született meg az ítélet. De hiábavaló a győzelem, mert a tartományi titkárság ismét megvitatta fellebbezésünket a Food Planet vállalat esetében, és ismét elutasította a kérelmünket, mi pedig majd fellebbezünk, és ez így megy tovább”, nyilatkozta a Danasnak Slavko Vukov, a Bánát mezőgazdasági termelők egyesülete.

Az egyesület közölte: a Közigazgatási Bíróság megállapította, hogy nekik volt igazuk, és hogy a beruházók, akiknek hosszú távra adták volna bérbe a földeket fiktív beruházók. Az egyesület szerint a legjobb mezőgazdasági beruházók szerbiaiak.

Annak ellenére, hogy a vállalatok nem teljesítik az állam által előírt feltételeket ahhoz, hogy 30 évre bérbe vegyék a földeket, a termelőknek nincs sok okuk az örömre.

„Azok a földek, amelyeket szintén pályázati úton szerzett meg a Food Planet vállalat, ott állnak megmunkálatlanul. A tartományi titkárság olyan döntést hozott, hogy ismét bérbe adja ezeket a földeket a Food Planetnek. Ez ellen a döntés ellen március 27-éig fellebbezhetünk. Meg is fogjuk ezt tenni. Az az érzésünk, hogy valaki erőszakkal próbálja meg elérni azt, hogy egyes vállalatok hosszú távon bérelhessenek állami földeket”, mondta Dragan Kleut, a Bánát mezőgazdasági termelők egyesületének elnöke. (Danas)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban