Gazdaság
Kik vásárolnak Belgrádban lakást?
Betűméret:             

Az elmúlt években rohamosan nőnek az ingatlanárak Belgrádban, írja a Politika napilap.

A becslések szerint ez a növekedés tíz százalék körüli évente.

Nem hivatalos adatok szerint csak a szerb fővásorban tavaly 16 ezer lakást adtak el, 11 ezret régi építésű, ötezret pedig új építésű épületben, összesen mintegy 900 millió euró értékben.

„Nálunk nincs meg az a lehetőség, se valódi pénzügyi piac, hogy azok, akiknek megtakarításuk van, részvényekbe, kötvényekbe fektessenek. Ezért a lakásvásárlás a legjobb opció azok számára, akiknek készpénzük van” – nyilatkozta a Politika napilapnak az ingatlanpiaci helyzetet jól ismerő interjúalanya, s hozzátette, Szerbiában sokkal több megtakarítás van, mint gondolnánk.

„A legtöbb belgrádi lakás vevője nem belgrádi, s nem él a lakásban. A belföldi vásárlók aránya több mint 50 százalék. Ez azt mutatja, hogy alábecsülik a Szerbia többi városában élő emberek vásárlóerejét” – hangsúlyozta a lap beszélgetőtársa.

„A gyerekeknek vásárolnak lakást, időközben pedig kiadják. Nem a beruházás megtérülése vezérli őket, hanem biztonságot szeretnének. Sok vásárló montenegrói és boszniai” – magyarázta.

Véleménye szerint a négyzetméterenkénti 2000 eurós ár szabvánnyá vált a jobb fővárosi helyszínek esetében, az új építésű épletekben pedig túlságosan magasak az árak, s azok, akik több mint 2000 eurót kérnek, hatalmas árréssel számolnak. Hangsúlyozta, az igazi piaci aktivitás a régi építésű épületek esetében van, amelyekben alacsonyabbak az árak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint. A német gazdaság évek óta a gyenge világgazdasági teljesítmény, valamint a válságok - például az ukrajnai és a közel-keleti -...
2024. ÁPRILIS 13.
[ 8:56 ]
Az eurodízel literje ma 15 órától jövő péntekig legfeljebb 206 dinárba kerülhet, a 95-ös benzin literje pedig 195 dinárba – közölte a kereskedelmi minisztérium. A múlt héten a dízel literenkénti árát 206 dinárban maximálták, a benzinét pedig 193 dinárban. Ez azt jelenti, hogy a dízel ára nem változott, míg a...
2024. ÁPRILIS 12.
[ 13:50 ]
Szerbiában különösen az építőiparban és az egészségügyben szembetűnő a munkaerőhiány, közölte ma Jelena Jevtović, a Szerbiai Munkaadók Uniójából, majd hozzátette, hogy a fiatalok nem érdeklődnek kellőképpen a kisipari szakmák iránt sem. Mivel számos ágazatban tapasztalható munkaerőhiány, a munkaügyi...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 20:00 ]
Beolvasás folyamatban