Gazdaság
Több mint 15 ezer svájcifrank-hitelt váltottak már át euróba Szerbiában

A május 7-e óta alkalmazott törvény alapján összesen 15 600 hitelt váltottak át svájci frankból euróba, ezek értéke 59,2 milliárd dinár, írja a Novosti.

A Szerb Nemzeti Bankban azt mondták, aktívan követik az átváltás folyamatát.

„A törvény alkalmazásával július végéig a svájci frankban indexált lakáshitelek mintegy 90 százalékát, vagyis körülbelül 15 600 hitelt konvertáltak át, 59,2 milliárd dinár összegben” – mondták el a jegybankban, s megjegyezték, ezek az eredmények nem véglegesek.

Mint magyarázták, figyelembe véve, hogy egyes felhasználóknak igazolt okokból nem volt lehetőségük, hogy az ajánlat átvételét követő harminc napon belül megkössék az átváltásról szóló szerződést, de elfogadták az ajánlatot, az elkövetkező időszakban nőhet az euróban indexált hitelek száma.

A lex specialis értelmében a svájci frankból euróba történő konvertálás magában foglalja a fennmaradt alaptőke 38 százalékának leírását is. A tartozás megmaradt részét átváltják euróba, a törlesztőrészleteket pedig az adott banknál idén március 31-én érvényben volt kamatláb szerint számolják el, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Úgy tűnik az európai gyárak lassan kilábalnak a Covid-19 vírus okozta válságból, míg az ázsiai területeken a helyzet májusban tovább romlott, így a japán és dél-koreai exportőrök az elmúlt tíz év legnehezebb időszakát élik, mutatnak rá a felmérések. Noha Európában az elmúlt hónapban a gyárak aktivitása enyhe...
2020. JÚNIUS 2.
[ 9:19 ]
Közpénzből finanszírozott autóvásárlási kedvezmények bevezetését tervezi a német kormány a koronavírus-világjárványt megszenvedő autóipar támogatására, a Der Spiegel című hírmagazin szerint az év végéig 5 milliárd eurót fordíthatnak erre a célra. A szövetségi kormány formálódó gazdaságösztönző...
2020. JÚNIUS 2.
[ 8:22 ]
Szerbia államadóssága az idei év január-márciusi időszakában, vagyis a koronavírus-járvány kitörése előtti periódusban, 370 millió euróval nőtt 2019 végéhez viszonyítva, s jelenleg 24,7 milliárd eurót tesz ki, ami a bruttó hazai termék (GDP) 52,8 százaléka, derül ki a parlamenti költségvetési iroda...
2020. JÚNIUS 1.
[ 19:22 ]
Beolvasás folyamatban