Gazdaság
Mali: Milliós megtakarítások a költségvetésben értékpapírok révén
Betűméret:             

Szerbia sikert ért el a nemzetközi pénzügyi piacon, a tíz éves lekötései a londoni börzén ugyanis elérték az 550 millió eurót, soha nem látott 1,25 százalékos kamatlábbal, amelyek iránt a kereslet a tervezett háromszorosa volt, jelentette ki Siniša Mali pénzügyminiszter.

Szerinte ez igen nagy visszaigazolása nem csak a gazdasági reformok sikerének, amelyeket az elmúlt években valósított meg az ország, hanem annak is, hogy a beruházók jobban megbíznak Szerbiában.

Mali elmagyarázta, hogy a tegnapi árverésen a legnagyobb beruházási alapok, nyugdíjalapok és biztosítóházak közül több mint 150-en szerettek volna beruházni a szerbiai értékpapírokba.

„A kereslet a kínálat háromszorosa volt. Ami pedig különösen fontos, hogy ezzel nem emeljük az államadósságot, hanem arra fordítjuk a tegnap megszerzett pénzt, hogy visszafizessük a kötvényeket jövő év februárjáig, amelyeknek a kamatlába 4,9 százalékos”, nyilatkozta a sajtótájékoztatón Mali.

A pénzügyminiszter magyarázata szerint ez azt jelenti, hogy a 4,9 százalékos kamatláb helyett Szerbia négyszer kisebb, vagyis 1,25 százalékos kamatlábat fog fizetni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint. Márciusban a gazdasági...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 12:38 ]
A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
Beolvasás folyamatban