Gazdaság
A svájci frank ismét közelít az euróhoz: Még ezer szerbiai frankhiteles van veszélyben

A svájci valuta átlépte a 110 dináros árfolyamot, így az elmúlt napokban ismét az európai valutához közelít.

Most egy frank 0,94 eurót ér, közölte a Novosti.

Ezúttal a svájci frank értékének emelkedése sokkal kevesebb eladósodott szerbiai polgárra van kihatással. A mintegy 16 ezer svájci frank alapú hitelnek mintegy 8 százalékát nem alakították át euró alapúra. Így a frank erősödése most mintegy ezer eladósodott polgárt fenyeget.

A svájci frank középárfolyama idén január elején 109,19 dinár volt. Egy hónappal korábban 107,54 dinár volt az ára. Körülbelül ennyit ért novemberben, októberben és szeptemberben is, de a tavalyi év első néhány hónapjában alacsonyabb, 104 dinár körüli volt az értéke.

A szerb parlament tavaly áprilisban elfogadta a svájci frank alapú lakáshitelek átszámolását, hogy megkönnyítse a polgárok hitelének visszafizetését. Az említett valuta évről évre erősödött, ez pedig oda vezetett, hogy a hitel visszafizetése után, euróba átszámolva, sokkal több pénzt kellett volna visszafizetniük, mint amennyit felvettek.

Szerbiában svájci frank alapú hitelt 2011 derekától nem lehet igényelni. (Večernje novosti)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Unió 27 tagországának vezetői csütörtökön, éjszakába nyúló tanácskozásukon abban állapodtak meg, 15 napot biztosítanak az euróövezet pénzügyminisztereinek, hogy közös uniós szintű választ találjanak a koronavírus-járvány okozta gazdasági krízis megelőzésére - közölte Charles Michel, az Európai...
2020. MÁRCIUS 27.
[ 6:03 ]
Márciusban a valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés következett be az euróövezet gazdasági teljesítményében a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések miatt a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének kedden közzétett eredménye alapján. Az euróövezeti kompozit...
2020. MÁRCIUS 24.
[ 12:07 ]
Zoran Đorđević, a szerb kormány munka-, foglalkoztatás-, harcos- és szociális-ügyi minisztere felhívta a munkaadók figyelmét, hogy a rendkívüli állapot idején ne bocsájtsák el a munkásaikat, és bejelentette, hogy közzéteszik azoknak a listáját, akik törvénytelenül mondtak fel az alkalmazottaiknak. A miniszter...
2020. MÁRCIUS 24.
[ 11:57 ]
Beolvasás folyamatban