Gazdaság
Megnégyszerezi a termelést a zentai élesztőgyár

A zentai Biospringer RS gyár mától teljes kapacitással üzemel, hogy a kis csomagolásban forgalmazott élesztő gyártását 450 százalékkal növelje, a pékeknek szánt 500 grammos kiszerelés gyártását pedig 100 százalékkal, írja a Tanjug.

„A terv, hogy elérjük a havi 900 tonnát, ami négyszer több, mint az eddigi mennyiség” – mondja Gyetvai László, a vállalat menedzsere.

A cég módosít a termékválasztékon is, hogy megfeleljen a piaci igényeknek és biztosítsa a folyamatos szállítást, így téve lehetővé a fokozott élesztőgyártást.

„Üzemünk és dolgozóink is vannak az ekkora mennyiségű termeléshez, az állam támogatására pedig számítunk a nyersanyag beszerzésében, hogy válaszolni tudjunk a megnövekedett keresletre” – mondta Gyetvai.

A Biospringer arra kéri a fogyasztókat, hogy ne hozzanak létre mesterséges keresletet, és ne halmozzák fel a készleteket, mert van elég élesztő, a gyár a megnövekedett szükségletet is ki tudja elégíteni.

Az élesztő iránti ipari kereslet 100 százalékkal nőtt meg, a kisebb kiszerelésű élesztő iránt pedig 500 százalékkal.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A koronavírus-járvány következményei miatt az idén a gazdasági teljesítmény jelentős csökkenésére, majd jövőre annak pozitív korrekciójára lehet számítani - tájékoztatta szerdán a DIW Belrin gazdaságkutató intézet az MTI-t a vezető német gazdaságkutató intézetek közös prognózisának szerdán publikált...
2020. ÁPRILIS 8.
[ 10:47 ]
Átfogó intézkedésekről, monetáris eszközeinek átalakításáról - köztük két hiteleszköz kamatának emeléséről - döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. A részleteket ismertető Matolcsy György jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az intézkedések 3000 milliárd forinttal, az idei GDP 6 százalékával...
2020. ÁPRILIS 7.
[ 17:03 ]
A pancsovai városi hatóságok döntése alapján minden piacot bezártak a városban: Egyes árusok úgy igyekeztek alkalmazkodni a kialakult helyzethez, hogy az eddigi zöldségpiac mellett kezdték el árulni portékájukat. Azok, akik üzletének bejárata nem a piac belső tere felé, hanem kifelé nézett, szerencsések, mert folytathatják...
2020. ÁPRILIS 7.
[ 15:01 ]
Beolvasás folyamatban