Gazdaság
A Lufthansa szerint 2023-ig tart a válság a légi közlekedésben

Három évig, 2023-ig tarthat a koronavírus-világjárvány miatt keletkezett válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) szerint.

A társaság szerdán kiadott jelentésében megerősítette korábban közölt adatait, amelyek szerint a kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) az idei első negyedévben mínusz 1,2 milliárd euró volt. A veszteség így csaknem megnégyszereződött az egy évvel korábbi 336 millió euróhoz képest. A bevétel 6,4 milliárd euró volt, 18 százalékkal süllyedt az egy évvel korábbi 7,8 milliárd euróhoz viszonyítva.

Európa második számú légiközlekedési vállalkozása a január-márciusi időszakban 21,8 millió utast szállított, ami 26,1 százalékos csökkenés éves összevetésben. A teherszállítási üzletág teljesítménye 15 százalékkal csökkent.

A második negyedévben a világjárvány elmélyülésével a több légitársaságot összefogó vállalatcsoport válsága is egyre súlyosabb lett. Adataik szerint az utasok száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest. A kereslet zuhanására a kínálat 96 százalékos csökkentésével reagáltak. A 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőgépből álló flottából 700-at ideiglenesen kivontak a forgalomból.

A társaság szerint a mélyponton már túl vannak, de a kilábalás hosszú lesz. A kínálatot fokozatosan bővítik, a járvány előtt tervezett menetrendhez viszonyítva szeptemberben már a tengerentúli célállomások 70 százalékára és a kontinensen belüli célállomások 90 százalékára indítanak járatokat. Azonban a 700 leállított repülő közül 2021-ben is parkol még 300, 2022-ben pedig 200 gép áll majd a parkolópályákon. A válság 2023-ban érhet véget, de 100 gépet végleg ki kell vonni a forgalomból.

A csoporthoz a névadó Lufthansa mellett az Eurowings, az osztrák Austrian Airlines, a svájci Swiss és Edelweiss Air légitársaság, valamint a belga Brussels Airlines diszkont légitársaság tartozik. Valamennyi vállalatnál átalakítási, költségcsökkentési programokat indítanak. Az Austrian Airlines-nál a flotta 20 százalékát felszámolják és megszüntetik minden ötödik munkahelyet, a Brüssels Airlines flottáját 30 százalékkal, az alkalmazottak számát 25 százalékkal csökkentik.

A csoport légitársaságai tavaly 145 millió utast szállítottak, ami 2,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A Lufthansa Group így az ágazat második legnagyobb szereplője volt a Ryanair ír diszkont légitársaság után, amelynek 152 millió utasa volt 2019-ben.

A koronavírus-járvány miatti válságot a német állam támogatásával próbálják átvészelni. A május végén kötött megállapodás szerint az állam 6 milliárd euró tőkével beszáll a cégcsoportba, és további 3 milliárd euró hitelt is biztosít. Az Európai Bizottság az Európai Unió versenyjogi hatóságaként néhány résidő (slot) feladásához kötötte a támogatás engedélyezését a két fő németországi bázison, a frankfurti és a müncheni nemzetközi repülőtéren. A társaság elfogadta a feltételt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ma fizetik ki Szerbiában 1.042.114 dolgozó harmadik minimálbérét, összesen 31 milliárd dinár értékben. Az állam a vállalatoknak azt ígérte, hogy három alkalommal fizeti ki a minimálbér összegét dolgozónként, amely összesen 94 milliárd dinárjába, átszámítva mintegy 800 millió eurójába került az országnak. A...
2020. JÚLIUS 7.
[ 10:46 ]
Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre - közölte az...
2020. JÚLIUS 7.
[ 10:40 ]
Miután áprilisban 29 százalékos évközi csökkenést tapasztaltak az export terén, májusban is folytatódott a lesújtó tendencia, mivel a Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint 25,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos hónapjában. Az import is drámaian csökkent, áprilisban 27, májusban pedig 28...
2020. JÚLIUS 6.
[ 12:55 ]
Beolvasás folyamatban