Gazdaság
Szijjártó: Magyarország is beszáll a kapacitás-újraelosztási versenybe

A gazdaságok újraindításával egy időben megindult a kapacitás-újraelosztási verseny világban, ebbe természetesen Magyarország is beszáll, hosszú tárgyalások állnak a kormány előtt Németországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Stuttgartból közzétett szerdai Facebook-bejegyzésében. Németország szerdán vette át az Európai Unió (EU) elnökségét.

"Azon dolgozunk, hogy minél több vállalatot meggyőzzünk arról, hogy ha hatékonyan akarnak termelni, akkor érdemes Magyarországot választani. A mai naptól újabb 2 százalékkal csökkentjük a szociális adót, ami a munkáltatókat terhelő adó. Ezáltal is még vonzóbbá tesszük Magyarországot a beruházások szempontjából. A mai napon mindezeket el fogjuk mondani az itt működő nagy nemzetközi vállalatoknak" - mondta.

"Németország természetesen a legfontosabb európai partnerünk, azon belül is Baden-Württemberg a második számú kereskedelmi partnerünk. Innen származik a harmadik legtöbb beruházás Németországból. Mintegy 70 ezer magyar ember odahaza baden-württembergi vállalatok alkalmazásában áll. A Mercedes, a Bosch, a ZF, az SAP neve nyilvánvalóan ismerős mindenki számára" - tette hozzá.

A miniszter közölte: számos gyár bezárt, de egyáltalán nem kézenfekvő, hogy a vállalatok ezeket a létesítményeket egytől egyig megnyitják, hanem a döntési opciók között van az is, hogy a már létező, máshol található gyáraikba viszik át a termelést.

Így ebben a kapacitás-újraelosztási versenyben Magyarországnak kifejezetten jó esélyei lehetnek, hiszen vonzó beruházási célpont - mondta Szijjártó Péter. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Fischer Automotive Systems német vállalat megnyitotta üzemét Jagodinában, ahol magas kategóriájú autókhoz gyártanak alkatrészeket és tartozékokat. A megnyitón jelen volt Aleksandar Vučić szerb elnök, aki a vállalat képviselőivel együtt vágta át a szalagot, ezzel pedig a gyár hivatalosan is megkezdte...
2021. JÚNIUS 10.
[ 11:59 ]
Az Adóhivatal arra emlékeztet mindenkit, akinek jogában állt elhalasztani az adótartozás befizetését, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak csökkentése érdekében meghozott rendelet szerint, ma jár le az ötödik részlet törlesztésének határideje. Azok a vállalatok, amelyek nem törlesztik tartozásukat a...
2021. JÚNIUS 10.
[ 8:44 ]
A Világbank megtartotta a szerbiai gazdaságra vonatkozó korábbi előrejelzését, miszerint 2021-ben 5 százalékos lesz a növekedés, derült ki a Globális gazdasági kilátások új, júniusi jelentéséből. A nemzetközi pénzintézmény áprilisban 1,9 százalékponttal emelte meg a szerbiai gazdaság 2021-re vonatkozó...
2021. JÚNIUS 9.
[ 10:54 ]
Beolvasás folyamatban