Gazdaság
A szerb kormány holnap dönt az új gazdasági intézkedéscsomagról
Betűméret:             

A szerb kormány holnapi ülésén fogadja el azt a jogi keretet, amely a gazdaságot segítő második intézkedéscsomaghoz szükséges, jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter.

A Pink televízió műsorában a miniszter elmondta, hogy minden vállalat, amely már az első csomagot is igényelte, és akinek joga van a másodikra, automatikusan megkapja azt, nem kell ismét jelentkezniük a támogatásért.

Mali kiemelte, hogy a támogatásra joguk van azoknak a vállalatoknak is, amelyeket március 15-e után alapítottak, és amelyeknek a legutóbb még nem volt lehetőségük jelentkezni. Ezen vállalatok számára fontos, hogy az alapításuk legkésőbb július 20-áig megtörtént, és hogy szeptember 15-éig jelentkezzenek a támogatásra úgy, hogy az adóbevallásban a kereset utáni adók és járulékok lejárati idejéül 2021. január 5-ét tüntetik fel.

„Ez mintegy 66 milliárd dinár további támogatást jelent augusztusra és szeptemberre. Az állam minden foglalkoztatott után 155 eurós támogatást biztosít”, közölte a pénzügyminiszter, aki arra is emlékeztetett, hogy az előző intézkedéscsomagot 1.050.000 foglalkoztatott kapta meg 235 ezer vállalatban.

Hozzátette, hogy az egyének, de a vállalatok is, további két hónap haladékot kapnak a hiteltörlesztésre.

Az első intézkedéscsomag értéke összesen 5,1 milliárd euró volt, és három minimálbér összegét fedezte foglalkoztatottanként, ebből az összegből fizették ki a 100 eurós támogatást minden nagykorú polgár számára, illetve a Fejlesztési Alap hiteleit. (Mondo, Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban