Gazdaság
Jelentősen esett a GDP az EU-ban és az euróövezetben a második negyedévben

Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte nem végleges adatként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

A gazdasági teljesítmény csökkenése az adat kezelése, 1995 óta a legnagyobb mértékű volt.

Az idei első negyedévben az euróövezet GDP-je 3,6 százalékkal, az Európai Unióé pedig 3,2 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó három hónappal összevetve.

A tavalyi második negyedévhez képest az idei második negyedévben az euróövezet gazdasága 15 százalékkal, az Európai Unióé pedig 14,4 százalékkal csökkent, miután az első negyedévben szerényebb, 3,1 százalékos, illetve 2,5 százalékos zsugorodást regisztráltak.

Az éves szintű csökkenés szintén 1995 óta a legnagyobb volt.

Az Eurostat az EU tíz országának adatait vette alapul, Magyarország nem volt köztük.

Negyedéves szinten a második negyedévben a legnagyobb mértékben a spanyol GDP-csökkent, 18,5 százalékkal, majd Portugália következett 14,1 százalékos, Franciaország pedig 13,8 százalékos visszaeséssel. A legkisebb, 5,1 százalékos csökkenést Litvániában mérték. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Mire számítanak a német munkaadók? - illusztráció
2020. AUGUSZTUS 10.
[ 12:53 ]
A szerbiai polgárok még ma jelezhetik bankjuknak, ha nem szeretnének élni a hitelmoratórium lehetőségével, vagyis a rendes ütemben szeretnék folytatni a törlesztőrészletek fizetését, írja a Tanjug. A szerbiai bankok kötelesek voltak honlapjukon közzétenni a hiteltörlesztés szüneteltetéséről szóló értesítést az...
2020. AUGUSZTUS 10.
[ 12:07 ]
A koronavírus számos változást hozott, többek között az internetes vásárlás is népszerűbb lett. A karantén ideje alatt, ha akartunk, ha nem, kénytelenek voltunk online vásárolni, ami sok kérdést is felvetett. Nőtt a panaszok száma, de a termékvisszaküldéseké is. Mit kell tudnunk vásárlókként, mik a jogaink és...
2020. AUGUSZTUS 10.
[ 11:28 ]
Manapság sok egyetemista kivár és addig nem köt lakásbérleti szerződést, amíg ki nem derül, milyen formában folytatódik szeptembertől az oktatás a felsőoktatási intézményekben. Az ingatlanpiac mellett minden bizonnyal az albérletpiacra is hatással volt járványhelyzet. Az idén induló szeptemberi felsőoktatási...
2020. AUGUSZTUS 7.
[ 12:25 ]
Beolvasás folyamatban