Gazdaság
A balkáni vendégmunkások pozitívan hatottak Németország gazdaságára

A nyugat-balkáni országokból érkező munkaerőnek pozitív hatása volt a németországi munkaerőpiacra, ez derült ki a munkaerőpiaccal foglalkozó nürnbergi intézet által készített kutatás eredményéből.

„A Nyugat-Balkánról érkező dolgozók 54 százaléka szakképzett, 4 százaléka magasan szakképzett, 42 százaléka pedig segédmunkás”, derült ki a ma közzétett jelentésből.

2016-ban vezették be a nyugat-balkáni országokból származó munkások foglalkoztatására vonatkozó új szabályzatot, amikor ezeket az országokat az ún. biztos listára helyezték, amely kizárta annak lehetőségét, hogy az ezen országokból származó személyek menedékjogot kaphatnak Németországban, emlékeztet a Klix portál.

A kritikusok szerint ez oda vezetett, hogy Németországba a kizárólag nem szakképzett és az alacsonyabb fizetési osztályba eső dolgozók érkeznek, vagyis az idősebb munkások.

Arról is szó volt, hogy ezeknek az embereknek kevés aktív munkaévük marad a nyugdíjbavonulás előtt, így végül a német nyugdíjrendszert terhelik majd.

A felmérésből azonban kiderült, hogy a Nyugat-Balkán területéről érkező munkavállalókra vonatkozó szabályzattal Németország főként fiatal dolgozókat kapott. 2016-ban és 2017-ben a dolgozók 73 százaléka 40 évnél fiatalabb volt, 86 százalékuk pedig férfi volt. Legtöbbjük, 44 százalkuk az építőiparban, 13 százalékuk pedig a gasztronómiában dolgozik.

„Az ennek a szabályzatnak köszönhetően Németországba érkezett dolgozók munkaerőpiaci integrációja sikeresen zajlott, ha a munkahelyük és a bérük stabilitását összehasonlítjuk a más régiókból betelepültekével és a hazai lakosságéval”, áll a tanulmányban. (Klix)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szeptemberben a várt csökkenés helyett húsz éves csúcsra emelkedett a gazdasági hangulatindex Németországban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet felmérésében. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe pedig 16 éves csúcsot ért el. A németországi konjunkturális várakozások mutatója 5,9 ponttal 77,4 pontra, 2000...
2020. SZEPTEMBER 15.
[ 13:06 ]
Az ingatlanok átlagos négyzetméter árai folyamatosan változnak, így mindig vannak megyeszékhelyek, melyek veszítenek pozíciójukból, vagy épp ellenkezőleg, előre törnek a ranglétrán. Bár a koronavírus nem alakította át látványosan az árakat, mégis hozott meglepetéseket a nyár vége. Persze a megyeszékhelyek között mind...
2020. SZEPTEMBER 14.
[ 16:27 ]
Rekordmértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP) a második negyedévben az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) honlapjára hétfőn...
2020. SZEPTEMBER 14.
[ 14:11 ]
Beolvasás folyamatban