Gazdaság
Mali: Növekednek a nyugdíjak, növekszik a minimálbér, nincsenek elbocsátások...

„Január 1-jétől 5,9 százalékkal növekednek a nyugdíjak a svájci képlet szerint”, nyilatkozta Siniša Mali pénzügyminiszter a Prva TV reggeli műsorának vendégeként.

„A nyugdíjak stabilak, Szerbia gazdaságpolitikája felelősségteljes”, fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy 5,8 milliárd eurós segélycsomaggal sikerült megőrizni a munkahelyeket és a termelői kapacitásokat, hogy a koronavírus-járvány után folytatódhasson a fejlődés.

Kedden kifizették az utolsó minimálbéreket, 21-én pedig az újonnan alapított vállalatok számára folyósítanak még két minimálbért.

„A többletérték-adó jobban alakult a vártnál, 1,6 milliárd dinárral több folyt be, ami azt bizonyítja, hogy folytatódik a felépülés” – mondta Mali.

Emlékeztetett, hogy a héten 2000 dinárral növekedett a munka minimális ára, tavaly pedig 3.000 dinárral a minimálbér. Ennek a tehernek a java részét az állam állja, mert az adózás küszöbét 16.300 dinárról felemelték 18.300 dinárra.

Ez a többi bér növekedését is maga után vonja, mondta a miniszter és felhozta azt is, hogy a szerb gazdaságban a válság idején sem zárják be a gyárakat, nincs tömeges elbocsátás és alacsony a munkanélküliségi ráta: 7,3 százalékos.

Nem veszik le a napirendről a fejlesztési projekteket sem. Ami viszont a közszférában dolgozók béremelését illeti, a szeptemberi és októberi fejlemények alapján fognak dönteni, nyilatkozta a pénzügyminiszter. (B92)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla
2020. SZEPTEMBER 20. [ 16:24 ]

Rózsaszin álom....


Idén, január és augusztus között közel félmilliárd euróval kevesebb pénzt küldtek Szerbiába a külföldön dolgozók, közölte a Szerbiai Nemzeti Bank. Az elmúlt nyolc hónapban 1,9 milliárd euró átutalás érkezett az országba. Ennek oka az, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban leginkább érintett...
2020. OKTÓBER 26.
[ 19:11 ]
Az újvidéki terméktőzsdén mintegy tíz százalékkal nőtt a búza és a kukorica ára, amit az okozott, hogy a világjárvány okozta egészségügyi válságban megnőtt kereslet miatt emelkedett ezeknek a gabonaféléknek a világpiaci ára, mondta Vukosav Saković, a Žita Srbije egyesület elnöke. Elmondta, az élelmiszerbiztonság...
2020. OKTÓBER 26.
[ 18:55 ]
Nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok a fertőzöttek növekvő száma és a szigorodó korlátozásokkal párhuzamosan romló gazdasági kilátások miatt. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,63 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,80 százalékkal csökkent hétfőn, az...
2020. OKTÓBER 26.
[ 18:34 ]
Beolvasás folyamatban