Gazdaság
Vetik már a napraforgót, alig van kereslet a sertés iránt
Betűméret:             

A jó időt kihasználva a szántóföldeken a gazdák megkezdték a napraforgó vetését. A viszonylag magas terményárak továbbra is tartják magukat, míg a sertések iránt alig van kereslet. Az árpán megjelentek a gombabetegségek és az erőteljes gyomosodást is serkenti a meleg idő.

A mezőgazdasági termelők kihasználták a március végén és április elsején tapasztalható kedvező időjárást és megkezdődött a napraforgó vetése Vajdaság-szerte. Branko Dudić, a topolyai Bácska Földműves Szövetkezet igazgatója elmondta, hogy valójában a terveik szerint március utolsó napjaiban már a kukorica vetését is megkezdték volna. Az időjárás előrejelzések szerint április elejére kisebb lehűlést jósoltak, ezért megvárják az idő jobbra fordulását. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint egyébként már jó termésátlagokat jegyeztek az április 6-án 7-én elvetett kukorica esetében. Ilyen esetben ugyanis a tapasztalatok szerint a kukorica képes szépen kifejlődni, mire a nyár közepén beköszönt az aszályos időszak.

Az igazgató azt is elmondta, hogy viszonylag jól áttelelt az őszi vetésű búza és árpa is. Az árpa esetében már jelentkezett is egy gombabetegség: a hálós levélfoltosság. Ez ellen már vegyszeresen védekezni kellett. A búza esetében egyelőre csak a gyomosodást észlelték, de ha folytatódik a kórokozók szaporodásához kedvező időjárás, akkor valószínűleg, hogy a búzatáblákon is rövidesen védekezni kell a gombabetegségek ellen. Az igazgató ajánlása szerint az árpárban és a búzában is ajánlatos megkezdeni a gyomirtást.

Az aktuális felvásárlási árakról Dudić elmondta, hogy ezekben a napokban a búzáért és a kukoricáért is 23 dinár körüli felvásárlási árakat fizetnek. Hozzátette, hogy továbbra is lehet szerződést kötni napraforgó és kukorica társastermelésére. Ilyen esetben a termelők számára biztosítják a vetőmagot, a növényvédő szereket és a műtrágyát is, illetve a termény felvásárlása is garantált.

Az igazgató azt is elmondta, hogy jelen pillanatban a malacokért 200 dinárt fizetnek, az utóbbi időben pedig a hízósertéseket nem is vásárolták fel, mert olyan gyér irántuk a kereslet. A közelmúltban tapasztalt enyhébb áremelkedést követően a hízók felvásárlási ára egyébként az említett okból - tehát a komolyabb kereslet hiányában - 120 dinárra esett vissza kilogrammonként.

T. P.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kakaó ára továbbra is rekordokat dönt, a történelem során először lépte át a 9.000 dollárt (8.307 eurót) tonnánként, mert az alacsony kínálat megrengette a piacot. A kakaó Futures fajtái csak ebben a hónapban mintegy 50 százalékkal drágultak, és idén már több a duplájára nőtt az áruk. A rossz időjárás és a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 11:00 ]
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) elindította az EPS Uvid u račun nevet viselő mobilalkalmazást, amelyen keresztül a háztartások és a kisfogyasztók nagyon egyszerű módon, mobiltelefonon követhetik nyomon a villamosenergia-fogyasztásukat, fizethetik számlájukat, illetve ellenőrizhetik három évre visszamenőleg a havi tartozásukat...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 16:25 ]
A kajszibarackot, az őszibarackot és az almát sújtotta leginkább az elmúlt napok éjszakai alacsony hőmérséklete okozta fagy. Mint a Politika írja, idén tavasszal is megtörtént, amitől a gyümölcstermesztők a legjobban tartottak: a vegetáció beindulása és a gyümölcsfák korai virágzása után bejött a...
2024. MÁRCIUS 26.
[ 13:43 ]
Beolvasás folyamatban