Gazdaság
Varga Mihály: Magyarország három helyet lépett előre a versenyképességi ranglistán

Magyarország három helyet lépett előre a legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistán - közölte hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Emlékeztetett: a Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017-ben kezdte meg munkáját, akkor az 52. helyen volt Magyarország a svájci IMD versenyképesség-kutató intézet rangsorában. Azóta 13 helyezést javítva a 39. helyre lépett előre az ország, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény.

"A tanács munkájának köszönhetően jelentős adó- és adminisztrációcsökkentéseket hajtottunk végre, erősítettük a digitalizációt és az elektronikus ügyintézést, könnyítettük a foglalkoztatás és a beruházások feltételeit" - írta a miniszter, és hozzátette: ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak a versenyképesség javításához.

"Bár a munka eredményes volt - a visegrádi országok közül előzzük Szlovákiát és Lengyelországot is - van még tere az előrelépésnek" - fogalmazott.

Az új kormányzati ciklussal a Nemzeti Versenyképességi Tanács befejezte tevékenységét, a versenyképesség javítása a gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével folytatódik. "A tanács tagjainak ezúton is köszönöm az értékes munkát" - zárta bejegyzését Varga Mihály. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az ukrajnai háború kezdete óta mintegy 10 ezer orosz állampolgár költözött Szerbiába. Leginkább az IT szektorban dolgoznak, és általában Belgrádban, Újvidéken, Nišben és Kragujevacon telepednek le. Közel 1.300 cég alakult ezeken a településeken, a becslések szerint viszont még ennél is több lesz. A szerbiai...
2022. JÚNIUS 28.
[ 16:33 ]
Július 1-től 10 dinárral drágulnak a cigaretták, így a legolcsóbb doboz 300, a legdrágább pedig 580 dinárba kerül. Ennek oka a külön jövedéki adó másfél dinárral történő emelése, amelyet a jövedéki naptár szerint évente kétszer, januárban és júliusban korrigálnak. Ezután még 6 alkalommal emelik majd az...
2022. JÚNIUS 28.
[ 12:23 ]
Az Európai Unió energiabiztonságának javítása érdekében az Európai Unió tagállamainak energiaügyekért felelős miniszterei elfogadták az európai földgáztartalék biztosítását célzó rendeletet az ukrajnai háborúval összefüggésben. A Luxembourgban hétfőn tartott tanácskozásról kiadott tanácsi közlemény...
2022. JÚNIUS 27.
[ 14:20 ]
Beolvasás folyamatban