Gazdaság
Siniša Mali: Van pénz nyugdíj- és béremelésre
Betűméret:             

Siniša Mali szerb pénzügyminiszter szerint Szerbiát nem fenyegeti az eladósodás, így a nyugdíjak novembertől 9, januártól további 11 százalékkal emelkednek.

A Pink TV-nek nyilatkozva elmondta, hogy az új kormány megalakulása után újratervezik a költségvetést, annak érdekében, hogy megemeljék a nyugdíjakat. Hozzátette: az infláció idén 11 százalék, a jövő évre pedig 8,7 százalékosat prognosztizálnak. Mali megerősítette, hogy a minimálbér januártól 14 százalékkal növekszik, így ennek összege is több lesz, mint 40.000 dinár. Az állami szektorban 12,5 százalékkal emelkednek a bérek.

„2022-ben a GDP 60,2 milliárd euró lesz, az államadósság pedig 31,5 milliárd körül alakul. Ennek megfelelően az államadósság kb. 53 százalék, ami még mindig alacsonyabb a maastrichti szerződésben foglalt 60 százalékhoz képest. Görögországban ez a szám 193, Spanyolországban 118, Montenegróban 103 százalék, az EU-s átlag pedig 88”, közölte a miniszter, aki annyival még kiegészítette nyilatkozatát, hogy 2012-ben 52,5 százalék volt Szerbia államadóssága a GDP-hez képest.

A munkanélküliség 8,9 százalék az országban, a gazdasági növekedés pedig az első és a második negyedévben is megfigyelhető volt, ellentétben Európa többi országával, ahol már a recesszió jelei mutatkoznak.

„Az ukrajnai orosz invázió miatt a globális krízis nagyon súlyos, de Szerbia másokhoz képest jól tartja magát”, állítja Mali.

A pénzügyminiszter szerint nagy siker, hogy az Egyesült Arab Emírségek kedvező, mindössze háromszázalékos hitelt biztosított Szerbiának. Ez az óriási támogatás Aleksandar Vučić és Abu-Dzabiban Mohammed bin Zájed sejk személyes barátságának köszönhető.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az üzemanyag már szokásossá vált péntekenkénti árkorrekcióját követően mától három dinárral olcsóbb az üzemanyag Szerbiában. A dízel ára az eddigi 200 helyett 197 dinár, míg a benzin az eddigi 178 helyett a következő kiigazításig 175 dinár lesz. Mint ismeretes, az energiaválság negatív hatásainak leküzdése...
2023. DECEMBER 8.
[ 13:23 ]
Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán. „A nyugati politikai elit minden nyomása ellenére nem csökkent az Oroszországban...
2023. DECEMBER 7.
[ 18:36 ]
Magyar-szerb-szlovén együttműködésben közös regionális villamos energia tőzsde kezdi meg működését 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön. A tárca tájékoztatása szerint a magyar HUPX 2010-es indulása óta a régió vezető áramtőzsdéjévé vált, a közép-kelet-európai és...
2023. DECEMBER 7.
[ 16:03 ]
Beolvasás folyamatban