Gazdaság
Újabb drágulási hullámot idéz elő az áram- és gázáremelés
Betűméret:             

A január 1-től esedékes áram- és gázáremelés a termékek és szolgáltatások további drágulását okozza, vagyis csökkenti a szerbiai polgárok egyébként is szerény életszínvonalát és jövedelmének vásárlóerejét.

Dubravka Đedović bányászati ​​és energiaügyi miniszter a napokban úgy nyilatkozott, hogy 2023 első napjától korrigálják az áram és a gáz árát, vagyis kevesebb mint 10, illetve 11 százalékkal emelik azokat.

Drágul az áram a háztartások számára, amelyek februártól havonta mintegy 300 dinárral fizetnek többet, miközben a gáz ára is módosul az egyéni fogyasztók és a gazdaság számára.

Legutóbb szeptember elsején drágult az áram 6,5 százalékkal, egy hónappal korábban a szerbiai kiskereskedelem számára emelték a gáz árát.

Bár Đedović miniszter megjegyezte, hogy Szerbiában a gáz jelenleg az egyik legolcsóbb az ipar számára, és a harmadik legolcsóbb Európában a háztartások számára. A gazdasági szakértők pedig rámutattak, hogy a két energiaforrás árának újabb emelése negatív hatással lesz és további terheket jelent a háztartások költségvetésére.

A szakértők a Danasnak azt mondták: annak ellenére, hogy nálunk az áram és a gáz ára jelentősen alacsonyabb, mint Európa legtöbb országában, a lakosság fizetési lehetősége nagyon csekély, és Európában a legalacsonyabbak között van.

A közgazdászok arra is felhívták a figyelmet, hogy az áram és a gáz drágulása gyakorlatilag megsemmisíti a minimálbér- és a nyugdíjemelés hatását. Egyszerűen minden elveszik ezáltal, mert emelkednek a rezsidíjaik.

Velimir Gavrilović energetikai szakértő azt mondta a Danasnak, hogy az áram- és gázárak emelkedése újabb drágulási hullámot fog előidézni. Ez a vállalatokra lesz a legnagyobb hatással, amelyek számára már szeptember 1-jén emelkedett az áram ára, és amelyek még csak ezek után változtatnak a termékeik árán.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hibát jelzett és automatikusan készenlétbe helyezte magát a belgiumi Tihange atomerőművének egyes reaktora a két gőzturbina egyikével kapcsolatos probléma miatt, a hiba forrását még nem sikerült azonosítani - tájékoztatott az erőművet üzemeltető, francia tulajdonú Engie áramszolgáltató vasárnap. A La Libre...
2022. DECEMBER 4.
[ 19:05 ]
Szerbia idei költségvetésében még 285 milliárd dinár áll rendelkezésre, ezt maga Siniša Mali pénzügyminiszter jelentette ki. Hozzátette: az immáron három éve tartó gazdasági válság ellenére minden makroökonómiai mutató pozitív és a szerb gazdaság erősebbnek mutatkozott, mint sok más, nagyobb gazdaság. A...
2022. DECEMBER 4.
[ 17:23 ]
Az Európai Unió és a G7-csoport megállapodott az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását - közölte az Európai Bizottság szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elégtelennek...
2022. DECEMBER 3.
[ 19:02 ]
Beolvasás folyamatban