Gazdaság
Kreml-szóvivő: Tavaly fennállt a gazdaság összeomlásának veszélye
Betűméret:             

Az orosz gazdaságot tavaly összeomlás fenyegette, miután az ukrajnai háború elindítása után szankciókat vezettek be ellene, de ezt az orosz kormánynak sikerült megakadályoznia, sőt növekedést elindítania - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 tévécsatorna vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.

"Az összeomlás veszélye fenyegetett, valóban minden erőforrást, belső erőt mozgósítanunk kellett, hogy megakadályozzuk ezt az összeomlást" - mondta az elnöki szóvivő, "példátlannak" nevezve az orosz gazdaságra zúdított szankciók mennyiségét.

"A világon egyetlen ország sem szembesült még soha ekkora csapással, és elméletileg egyetlen ország sem képes ilyet elviselni" - hangoztatta Peszkov, emlékeztetve arra, hogy mindez kétévi koronavírus-járvány után következett be, amely szintén nagy megterhelést jelentett a gazdaságnak.

Méltatta az ország vezetésének "bölcs" döntéseit, és a kormány "titáni" munkáját, aminek köszönhetően az orosz gazdaságnak sikerült stabilizálódnia, majd "teljesen váratlanul növekedési pályára állnia". Úgy vélekedett, aligha feltételezhette bárki is, hogy az orosz gazdaság növekedése idén nem is 2 százalékos lesz, ahogyan azt az Európai Bizottság jósolta, hanem majdnem 3 százalékos.

"Ez azt mutatja, hogy végül is nagyon nagy potenciállal rendelkezünk, amely a maximális mozgósítás, belső összpontosítás időszakában lehetővé teszi, hogy bármilyen csapással megbirkózzunk. Most az a feladat, hogy ezt a növekedési ütemet fenntartsuk. A 3 százalék elégtelen növekedési ráta, magasabbnak kellene lennie, ezt mindenki megérti, sok problémát kell ellensúlyoznunk" - mondta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Jövőre megemelt összegű állami támogatásra számíthatnak a szerbiai gazdák, jelentette ki vasárnap Újvidéken Jelena Tanasković földművelésügyi, erdészeti és vízügyi miniszter a Konkurens szerbiai mezőgazdaság elnevezésű projektum keretében rendezett képzés megnyitóján, hozzátéve, ugyanerre a projektumra jövőre 100...
2023. DECEMBER 3.
[ 13:53 ]
Néhány napon belül próbaüzembe helyezik a szerb-bolgár földgáz-interkonnektort, jelentette be Dubravka Đedović Handanović energetikai miniszter. „A bányaügyi és energetikai minisztérium munkatársai már három hete a helyszínen vannak, a kivitelezőkkel és az alvállalkozókkal együtt felügyelik a munkálatokat, hogy...
2023. DECEMBER 2.
[ 12:33 ]
A kül- és belkereskedelmi minisztérium közzétette az új üzemanyagárakat. Jó hír, hogy mától Szerbiában tovább csökkent az áruk. Pénteken 15 órától a töltőállomásokon egy liter dízel legfeljebb 200 dinárba kerülhet, a benzin ára pedig maximum 178 dinár lehet. Az elmúlt heti árakhoz képest egyik is, másik is egy...
2023. DECEMBER 1.
[ 16:12 ]
Beolvasás folyamatban