Gazdaság
Szerbia: Átlagosan 6,4 százalékkal nőttek az árak januárban
Betűméret:             

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 6,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat Szerbiában, jelentette hétfőn a Köztársasági Statisztikai Hivatal (RZS).

Az évközi infláció az elmúlt év végén 7,6 százalékos volt, majd januárban tovább csökkent 6,4 százalékra.

Az élelmiszerek ára 12 hónap alatt 7,1 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a zöldségféléké (11,9 százalék), a húsé (11,1 százalék), a halé (7 százalék), a söré (16, 2 százalék). A termékcsoporton belül egyedül az olaj és zsír ára csökkent 4,9 százalékkal.

A jelentés szerint az egészségügyi szolgáltatások drágultak a leginkább, a decemberi hónaphoz viszonyítva 20,8 százalékkal. Ezt követik a 15 százalékkal drágább fogorvosi szolgáltatások, míg a gyógyszerek nyolc százalékkal drágultak.

A ruházat 8,1, a ruházati kellékek 10,2 százalékkal lettek drágábbak. A ruhaszervíz árak 15,5 százalékkal drágultak meg egy év alatt, a cipőjavítás pedig 26,6 százalékkal.

Drágább let az ivóvíz (13,9 százalékkal), de a szennyvízelvezetés (16,8 százalékkal) is.

A szolgáltatások díja, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 16,2 százalékkal drágult, míg a lakhatás 12,6 százalékkal. 10,7 százalékkal drágultak a postai szolgáltatások.

A házi kedvencek tartása 15,9 százalékkal, az állategészségügyi ellátások 10,8 százalékkal emelkedtek.

A lakossági áram 15, a gáz 19,1 százalékkal drágult 2023 januárjához képest. A távfűtés ára 12,2 százalékkal drágult egy év alatt, viszont a tűzifa olcsóbb 7,4 százalékkal. Ugyanakkor azt se feledjük, hogy a szilárd tüzelőanyagok, azaz a szén, fa és pellet 2022 decemberében 51,4 százalékkal drágult meg a 2021-es év azonos hónapjához képest.

A személyes fogyasztási cikkek és a szolgáltatások ára januárban, 2023 decemberéhez képest, átlagosan 0,3 százalékkal emelkedett.

A ​​fő termék- és szolgáltatáscsoportokat tekintve januárban, az előző hónaphoz viszonyítva az egészségügyi szolgáltatások (0,7 százalékkal), a lakhatási költségek, a víz, az áram, a gáz és az egyéb tüzelőanyagok ára, a rekreációs és kulturális szolgáltatások, illetve az éttermek és a hotelek szolgáltatásai emelkedtek 0,6 százalékkal. Az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára is emelkedett (0,5 százalék), valamint az az alkoholos italok és dohánytermékek, ahogyan a lakások karbantartásához szükséges termékek ára is (0,2 százalékkal), illetve a közlekedés (0,1 százalékkal). Valamelyest csökkentek a ruházati cikkek és a lábbelik ára (1,2 százalék).

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai egyhangúlag az alapkamat 75 bázispontos csökkentésére voksoltak a márciusi ülésen a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. A március 26-i ülésen a kamatfolyosó két szélét is 75 bázisponttal mérsékelték. Az alapkamat így 8,25 százalékra...
2024. ÁPRILIS 10.
[ 14:46 ]
Aleksandar Vučić államfő ma Párizsban elmondta, hogy tegnap este nagyon jó beszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel, amely több mint három órán át tartott, és konkrét megállapodásra jutottak a Rafale vadászrepülőgépek vásárlása ügyében, az erre vonatkozó szerződéseket pedig a következő két hónap...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 13:47 ]
Aláírásra került a megállapodás, amelynek értelmében az év második felében megkezdheti működését Magyarország, Szlovénia és Szerbia közös áramtőzsdéje, ami nagyban fokozhatja az ellátásbiztonságot minden fél számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 13:40 ]
Beolvasás folyamatban