Gazdaság
Mali: Az egy főre jutó GDP ma eléri a 12.580 eurót
Betűméret:             

Siniša Mali, Szerbia első miniszterelnök-helyettese és pénzügyminisztere közölte, hogy ma, 13 évvel azután, hogy az ország megszabadult a „történelem legkorruptabb és legalkalmatlanabb kormányától”, az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) elérte a 12.580 eurót.

„Ez a növekedés természetesen nem a korrupció eredménye, ahogy azt a Szabadság és Igazságosság Pártjának (SSP) alelnöke, Dušan Nikezić állítja, hanem felelős gazdaságpolitikai lépéseké, amelyek a gazdasági rangsor legaljáról az európai gazdaságok leggyorsabban növekedői közé emeltek minket” – írta Mali a Facebook-oldalán.

Hozzátette, hogy valóban igaz, amit Nikezić hangsúlyoz, miszerint egy ország alacsony gazdasági aktivitása szorosan összefügg a korrupció szintjével. Megjegyezte azonban, hogy Nikezić ezt jól tudhatja, hiszen 2012-ben az egy főre jutó GDP mindössze 4.870 euró volt, ismerteti a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A harmadik Belgrádi Energetikai Fórum ma összehozta az energetikai átmenet vezetőit, hogy megosszák tudásukat és tapasztalataikat, valamint közösen irányítsák az energetikai szektor fejlődését. Dubravka Đedović Handanović bányászati és energetikai miniszter hangsúlyozta: Szerbia teljesítette az energetikai szektorral...
2025. MÁJUS 14.
[ 11:17 ]
A Közadósság-kezelő Igazgatóság tájékoztatása szerint Szerbia ma újranyitotta a 2035. július 27-én lejáró, tíz és fél éves futamidejű államkötvények kibocsátását, amelyeket első alkalommal 2024. január 23-án bocsátottak ki. A keddi aukción 1.495.874 darab kötvényt adtak el, összesen 14,95 milliárd dinár...
2025. MÁJUS 13.
[ 17:31 ]
Szerbia megállapodott Oroszországgal a gázszállítási szerződés folytatásáról – jelentette be Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az éves mennyiséget 2-ről 2,5 milliárd köbméterre emelik. A megállapodás aláírását május végéig várják. „Szerbia havonta nyolc millió köbméter gázt...
2025. MÁJUS 13.
[ 11:07 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó