Kárpát-medence
A magyar nyelv napjának hivatalos megünneplését kezdeményezte az RMDSZ
Betűméret:             

A magyar nyelv napjának hivatalos megünneplését kezdeményezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet beterjesztve a román parlamentben.

Az RMDSZ tájékoztató hírlevele szerint március 3-án iktatták az RMDSZ frakciója által kidolgozott törvénytervezetet, amely azt indítványozza, hogy november 13-a Romániában hivatalosan a magyar nyelv napja legyen. Ezen az ünnepen lehetővé válna számos magyar vonatkozású kulturális program szervezése.

Romániában a cseheknek és a tatároknak van hivatalosan elfogadott nemzeti ünnepük.

Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint november 13-át a magyar nyelv napjaként ünneplik a Kárpát-medencében. Úgy vélte, a Romániában élő magyar kisebbség jogos elvárása, hogy ott is hivatalos ünneppé váljon ez a nap.

A jogszabálytervezet értelmében minden magyarlakta településen kulturális rendezvényeket szervezhetnek, amelyeket az önkormányzatok és civil szervezetek is támogathatnak. A közszolgálati televízió és rádió beemelheti műsorrácsába az rendezvényekről szóló tudósításokat. A javaslat továbbá előírja kulturális programok szervezését azokban az oktatási intézményekben, ahol magyar nyelven folyik a tanítás.

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. Ezen a napon szentesítette 1844-ben V. Ferdinánd magyar király azt a törvényt, amely hivatalossá tette a magyar nyelvet. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Javítani kell a magyar nyelv és a magyar nyelven történő oktatást Szlovéniában, egyebek mellett a tanárképzési programok és az oktatási módszertan korszerűsítése által - közölte az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi szaktestülete a Szlovéniában élő nemzeti kisebbségek helyzetével foglalkozó, csütörtökön...
2022. SZEPTEMBER 22.
[ 14:38 ]
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium áldatlan helyzete miatt lemondott tisztségéről Illés Ildikó, Maros megye magyar főtanfelügyelő-helyettese. A főtanfelügyelő-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatójáról, amelyen elhatározását bejelentette, a Székelyhon.ro portál számolt be. Illés...
2022. SZEPTEMBER 22.
[ 14:33 ]
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem szeretné, hogy az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság (EB) egy-két hónap alatt lesöpörje az asztalról a nemzeti régiókért indított és 1,2 millió polgár által támogatott európai polgári kezdeményezését, ezért kivár a dokumentum benyújtásával - jelentette ki Izsák Balázs...
2022. SZEPTEMBER 20.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban