Kárpát-medence
Mátyás-emlékév: Egy nemzetnek ideálok kellenek

Egy nemzetnek ideálok kellenek, akik haláluk után is továbbélnek a közösség emlékezetében - mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke Kövér László házelnök szavait tolmácsolva a Mátyás király-emlékév alkalmából a Parlamentben tartott emlékülésen szerdán.

Európa a 15. században is megosztott volt, vezetői akkor is csak a saját érdekeiket nézték és nem törődtek a kontinenst fenyegető török veszéllyel. Mátyásnak hamar meg kellett tanulnia, hogy csak magára és országára számíthat, ha meg akarja védeni a hazát. Erőforrásokat kell gyűjtenie és ehhez konfliktusokat kell vállalnia. A helyzet alapvetően azóta sem változott - mondta az alelnök.

Építkezni kell, ehhez erős alapokra van szükség, amit pedig az identitás, önérzet adhat, mely a múltban gyökeredzik, de a jövőbe tekint - hangsúlyozta Latorcai János.

Hozzátette: "ha meg akarunk maradni" magyarnak és kereszténynek a Kárpát-medencében, akkor stabil értékeken alapuló szövetségre van szükség és olyan Országgyűlésre, amely nem hajt fejet a Nyugat ostoba döntései előtt. "Nem elég csak magunkat megvédeni", az EU-t is meg kell - jegyezte meg.

Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet igazgatója előadásában azt emelte ki: Hunyadi Mátyás után egy újabb Hunyadira lett volna szükség, de nem volt, aki továbbvigye az erős kezű és igazságos uralkodást.

Mátyás nemcsak meghozta, de betartotta és betartatta a törvényeket, a korabeli nagyhatalmaknak pedig egyenrangú partnere tudott lenni - tette hozzá a szakember.

Lomnici Zoltán, a rendezvény levezető elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt, hogy Mátyás király üzenete a nemzet megmaradása szempontjából kulcsfontosságú. Az emlékév nem öncélú múltba révedés, a rend, az erő és az összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet - mondta.

Hunyadi Mátyás 575 éve, 1443-ban született és 560 éve, 1458-ban lépett trónra. Az emlékév fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A szerdai rendezvény fővédnöke Kövér László volt, és az Országgyűlés, illetve a Pro Patria Egyesület szervezte az Emberi Méltóság Tanácsának közreműködésével. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar közösség számára fontos beruházásokat, az egészségügyi intézmények fejlesztését, valamint az önkormányzatok megerősítését tartotta szem előtt a bukaresti koalíciós kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az idei állami költségvetés kidolgozásánál - mutatott rá a szövetség...
2021. FEBRUÁR 25.
[ 17:13 ]
A román legfelsőbb bíróság határozata értelmében a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalhatja első fokon Hargita és Bákó megye határperét, mely Úzvölgye település területének a hovatartozásáról is dönt. A legfelsőbb bíróság határozatáról a Székelyhon.ro portál számolt be csütörtökön. A megyehatáron fekvő...
2021. FEBRUÁR 25.
[ 10:45 ]
Megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar-ukrán oktatási munkacsoport szerdán Kijevben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi tárgyalásainak eredményeképpen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint Pacsay-Tomassich Orsolya, a...
2021. FEBRUÁR 25.
[ 8:33 ]
Beolvasás folyamatban