Kárpát-medence
Nincs katonai mozgósítás Kárpátalján
Betűméret:             

Kárpátalján nincs hadiállapot, így teljesen alaptalanok azok a közösségi oldalakon és telefonon terjesztett híresztelések, miszerint hadgyakorlatra hívnák be a megye 18 és 60 év közötti férfilakosságát - jelentette ki Jaroszlav Halasz, Kárpátalja humanitárius ügyekért felelős helyettes kormányzója hétfőn Ungváron.

A helyettes kormányzó a Bogdan Cseremiszkij ezredessel, a megyei hadkiegészítő parancsnokával közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Kárpátaljára nem terjesztették ki a kercsi incidens miatt múlt héten Ukrajna egyes megyéiben bevezetett hadiállapotot, mindazonáltal a megyében működő hadkiegészítő parancsnokságok speciális rendben dolgoznak. Az országban kialakult helyzet következtében azonban Kárpátalján is sok híresztelés kapott lábra - tette hozzá.

Ezek között említette, hogy helyi önkormányzatokat ismeretlenek telefonon hívták fel a hadkiegészítő parancsnokságok nevében azzal az utasítással, hogy gyűjtsék össze hadgyakorlatra a 18 és 60 év közötti férfiakat. Mint mondta, a hamis információkat, amelyeket szerinte ellenséges titkosszolgálatok is terjeszthetnek, már többször cáfolták a hivatalos szervek. A pánik elkerülése végett ezért arra szólította a lakosságot, hogy ellenőrizze minden hasonló hír hitelességét.

Bogdan Cseremiszkij arra mutatott rá, hogy jelenleg Kárpátalján a "műveleti tartalékosokat" hívják be hadgyakorlatra, vagyis nincs szó általános mozgósításról. Kifejtette, a megyei, városi és járási hadkiegészítő parancsnokságok - az előzetes terveknek megfelelően - december 3. és 5. között 200 olyan tartalékost hívnak be 15-20 napos hadgyakorlatra, akik harci tapasztalatokat szereztek a kelet-ukrajnai "terrorellenes műveletben" (ATO) vagy a hadsereg számára nélkülözhetetlen speciális képzettséggel rendelkeznek. Jelezte, a hadgyakorlatra történő behívás nem önkéntességi alapon történik, a kötelezettség teljesítését megtagadókat akár fél év elzárással büntethetik.

November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. A történtek miatt Petro Porosenko ukrán elnök 30 napra hadiállapotot vezet be Ukrajnában. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban