Kárpát-medence
Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar óvodások, diákok és egyetemisták számára

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén is pályázatot írt ki Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar címer és zászló megünneplésére címmel a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára.

A Magyar Országgyűlés 2018. november 27-én, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé történő megválasztásának 315. évfordulója alkalmából a 2019-es esztendőt Rákóczi-emlékévvé nyilvánította, ezért ebben az évben az emlékévhez kapcsolódóan a pályázók nem csak a Magyar zászló és címer, hanem az Istennel a hazáért és a szabadságért! témakörben, illetve két műfajban (rajz és esszé) is benyújthatják pályamunkáikat.

A rajzpályázat esetében hét, az esszépályázat esetében három korcsoportban lehet pályázni.

Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.

A postai úton beküldött pályamű hátoldalán vagy az elektronikusan elküldött pályázat esetében az e-mail szövegében kötelező jelleggel fel kell tüntetni a pályamű címét, a pályázó nevét, a pályázat műfaját, a pályázó korcsoportját, a pályázó elérhetőségét, a felkészítő tanár nevét (amennyiben van), a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét, a diaszpóra szervezet vagy magyar iskola nevét és e-mail elérhetőségét.

A pályázattal kapcsolatos további információk ide kattintva tekinthetők meg.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kisebbségi jogokat garantáló jogszabályokról és határon túli együttműködési lehetőségeikről tanácskoztak hat országból érkező magyar jogászok pénteken Budapesten. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója közölte: az ismert történelmi igazságtalanság okán a határon túlra szakadt magyarság...
2019. MÁRCIUS 22.
[ 13:40 ]
A Székelyföldi Kökösben (Chichis) csütörtök délután átadták az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a román Oktatási Minisztérium forrásaiból felépített, és a magyar kormány támogatásával üzembe helyezett új óvodát. Az ünnepélyes avatón Potápi Árpád János, a magyar nemzetpolitikáért felelős...
2019. MÁRCIUS 21.
[ 20:17 ]
Újra magyar állampolgár lett a százegy éves Békési Ilona, az 1918. október 2-án magyar állampolgárként Kolozsvárott született asszony szegedi otthonában Botka László (MSZP) polgármester előtt tette le az esküt szerdán. Az eskütételt követően a jó egészségnek örvendő és vidám asszony azt mondta, nagyon várta...
2019. MÁRCIUS 20.
[ 18:18 ]
Beolvasás folyamatban