Kárpát-medence
Szili Katalin: "Le kellene porolni" a román parlamentben egy évtizede elakadt kisebbségi törvényt
Betűméret:             

Szili Katalin szerint az erdélyi magyar pártoknak és politikai szervezeteknek "le kellene porolniuk", és közösen kellene aktualizálniuk a román parlamentben több mint egy évtizede elakadt kisebbségi törvény tervezetét, s közösen kellene dolgozniuk az oktatási törvény tervezetén is. A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Bihari Napló szerdai számában közölt interjúban beszélt az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködéséről és az előttük álló feladatokról.

A megbízott szerint a magyar képviselők ezekben a kérdésekben olyan álláspontot képviselhetnének a román törvényhozásban, amelyek a teljes magyar közösség támogatását élvezik.

Szili Katalin felidézte: egy évvel ezelőtt az erdélyi magyar pártok közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben rögzítették, hogy a tömbben élő magyarság számára területi autonómiát, a többi számára kulturális autonómiát kell biztosítani. A miniszterelnöki megbízott megemlítette: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) által közösen kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nagy mértékben hasonlít ahhoz a tervezethez, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki. Úgy látta: két jelentős különbség volt e koncepciók között. Az egyik az, hogy az SZNT a történelmi Székelyföld számára, az RMDSZ és az MPP a Székelyföld mellett román többségű területeket is magába foglaló Maros, Kovászna és Hargita megye területére képzelte el az autonómiát, a másik pedig az, hogy az SZNT szerint a székelyföldi autonómiához szükségtelen, az RMDSZ szerint pedig szükséges az alkotmánymódosítás.

Szili Katalin az általa irányított egyeztetések fontos eredményének tartotta, hogy a tavaly januárban aláírt megállapodásban a felek rögzítették, hogy immár valamennyien a történelmi Székelyföld határai között képzelik el az autonómiát.

Az alkotmánymódosítás kérdéséről Szili Katalin úgy vélekedett: "Ez dőljön el akkor, amikor már ott vagyunk a hídnál, tehát akkor menjünk át rajta, amikor már egyáltalán párbeszédet tudtunk kialakítani a román többséggel."

Szili Katalin azt is megemlítette, hogy fontosnak tartaná a magyar többségű önkormányzatok fokozott együttműködését, hiszen ezt sem a román, sem az európai uniós szabályok nem tiltják.

A miniszterelnöki megbízott kedvező körülménynek tartotta, hogy Románia tölti be ebben a félévben az Európai Unió Tanácsának a soros elnökségét. Ez ugyanis lehetőséget biztosít arra, hogy a román kormány is belássa: a magyar közösség nem elszakadni akar Romániától, hanem a román államon belül kívánja azt az önigazgatást, önrendelkezést megvalósítani, amelynek az Európai Unió által vallott szubszidiaritás az alapja.

"Én semmi mást nem kérek a román kormánytól, államtól, csak azt, hogy tekintse partnernek a magyar közösségek vezetőit, és legalább azt tegye meg, hogy leül velük, és tisztázza a fogalmakat" - jelentette ki a Bihari Naplónak adott interjúban Szili Katalin. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban