Kárpát-medence
A csíksomlyói pápalátogatás szervezői felkérték a helyi lakosságot, biztosítsanak szállást a zarándokoknak

A június 1-jei csíksomlyói pápalátogatás szervezői felhívást intéztek a helyi lakossághoz, hogy a pápalátogatás idején biztosítsanak szállást a zarándokoknak, ugyanis a kereskedelmi szálláshelyek zömét már lefoglalták.

A gyulafehérvári főegyházmegye sajtóbizottsága, illetve helyi önkormányzati vezetők pénteken Csíkszeredában tartottak sajtótájékoztatót, ahol az előkészületekről számoltak be.

A Hargita megyei tanács által kiadott sajtóközlemény szerint a szervezők elmondták: a pápalátogatás programját a Vatikán körülbelül másfél hónappal a vizit előtt teszi közzé, ami azt jelenti, hogy húsvét előtt derülnek ki a pontos részletek. De megerősítették: arra számítanak, hogy a szentatya június 1-jén fog Csíksomlyón szentmisét bemutatni, ahol összesen várhatóan mintegy öt órát tartózkodik majd. Közölték: minden erdélyi felekezet vezetői meghívást kapnak, a meghívókat csak a végleges program kíséretében küldik ki.

Tánczos Barna, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora úgy vélte, hogy a történelmi esemény óriási kihívás elé állítja a helyi közösséget. Rámutatott: itt az alkalom, hogy a székelyföldiek visszaadjanak a magyarországi testvéreiknek abból a szeretetből, amelyet az elmúlt években tőlük kaptak, hiszen a kereskedelmi szálláshelyek már foglaltak. A szenátor szerint művelődési házakban, sporttermekben lehet kialakítani szállásokat, de a családoknak saját otthonaikban is kellene fogadniuk a zarándokokat.

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke elmondta, hogy ebből az alkalomból kell megszervezni "Székelyföld legnagyobb kalákáját", és ebben minden családra számítanak. "Itt az alkalom, hogy megmutassuk térségünk értékeit, hitünket és vendégszeretetünket" - fogalmazott Borboly.

Mint mondta, a cél az, hogy minél több vendég maradjon a térségben a pápalátogatástól az egy héttel későbbi pünkösdi búcsúig, illetve a későbbiekben is visszatérjenek. Közölte, ebben az időszakban színes programkínálattal várják a vendégeket, erre az időszakra időzítik ugyanis a hargitai megyenapokat, de kiterjesztik a programkínálatot a szomszédos Kovászna és Maros megyékre is.

Borboly felhívta a figyelmet, hogy a térség nemzetközi figyelmet fog kapni, ezért meg kell mutatni, hogy Székelyföld igenis létezik, még ha egyesek ezt el is vitatják - mondta Borboly Csaba.

A román elnöki hivatal és a Vatikán január 11-én jelentette be, hogy Ferenc pápa május 31. és június 2. között Romániába látogat. A katolikus egyházfő Bukarest mellett Jászvásárra (Iasi), a romániai görögkatolikusok szellemi központjának számító Balázsfalvára, valamint a csíksomlyói Mária-kegyhelyre is elmegy. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Európai polgári kezdeményezés indult a nemzeti régiók gazdasági lemaradásának megszüntetéséért, 2020. május 7-ig egymillió aláírást kell összegyűjteni legalább hét uniós tagországban annak érdekében, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel - mondta a kezdeményezést előterjesztő Székely Nemzeti Tanács...
2019. JÚLIUS 22.
[ 10:21 ]
Hivatalosan kérte a romániai nép ügyvédje (ombudsman) a román oktatási minisztériumot, hogy módosítsa a 2016-ban minisztériumi rendelettel elfogadott egyetemi felvételi szabályzatot, mert az a nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgárok hátrányos megkülönböztetését teszi lehetővé. Az ombudsmannak múlt...
2019. JÚLIUS 21.
[ 19:34 ]
A székelyföldi Atyhán (Atia) szombaton felszentelték azt a római katolikus templomot, amelyet egy villámcsapás okozta 2016-os tűzvész után kellett újraépíteni. Az ünnepi misét celebráló Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke kijelentette: bár templomot csak egyszer szokás...
2019. JÚLIUS 20.
[ 20:42 ]
Beolvasás folyamatban