Kárpát-medence
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban dolgozó tanárokat fogadta Budapesten a nemzetpolitikai államtitkár
Betűméret:             

A Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban dolgozó tanárokat fogadta pénteken Budapesten Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A találkozót 2012 óta szervezi meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság, közösen a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvánnyal és a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesülettel.

A Duna Palotában tartott találkozón Potápi Árpád János örömének adott hangot, hogy immár nyolcadik éve minden esztendőben meg tudják tartani Budapesten a találkozót, amely kiváló lehetőség a Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban dolgozó tanárok számára a közös gondolkodásra, tapasztalatcserére. Hozzátette: a program az elmúlt években sikertörténetté vált, hisz amellett, hogy több ezer gyereket sikerült rajta keresztül elérni, a program kulcszerepet játszik a csángómagyar hagyományok és kultúra megőrzése területén is. Az államtitkár kiemelte: a csángómagyar közösségek segítését, megerősítését prioritásként kezeli a Magyar Kormány, ezt szem előtt tartva döntöttek úgy, hogy 2018-ban – egyebek mellett – 108 millió forinttal támogatják az oktatási programot és 100 millió forinttal a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) programjait. Hozzátette: a csángómagyarság a jövőben is számíthat az anyaország támogatására.

A nemzetpolitikai államtitkár felidézte: az idei esztendő történelmi jelentőségű a csángómagyar közösségek számára: Bákóban január 27-én megtarthatták az első magyar nyelvű misét, február elsején pedig – szintén Bákóban – megnyitotta kapuit az első kollégium csángó középiskolások számára. Hozzátette: a kollégium 15-20 olyan diák számára biztosít szállást és ellátást a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak, és 9. osztálytól a bákói iskolák valamelyikében folytatják tanulmányaikat.

A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) által felügyelt Moldvai Csángómagyar Oktatási Programban az idei tanévben 25 oktató, 10 hagyományőrző, 4 nevelő és 2 szakmai módszertani felügyelő dolgozik. 29 helyszínen összesen 2000 gyerekkel foglalkoznak. (www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok-helyettes/nemzetpolitikaert-felelos-allamtitkar/hirek/)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban