Kárpát-medence
Március 15. Kárpátalján: Nincs olyan mértékű elnyomás, amivel a magyarokat meg lehet törni
Betűméret:             

Őseink 1848-ban megmutatták, hogy nincs olyan mértékű elnyomás, amivel minket, magyarokat meg lehet törni - hangsúlyozta Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes európai parlamenti képviselő pénteken Munkácson, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) központi ünnepségén, az 1849. áprilisi győztes podheringi csata emlékművénél.

A politikus hozzátette: elődeink áldozata nemcsak a pillanatnyi politikai helyzetnek szólt, hanem örök mércét állított fel hazaszeretet, hősiesség és tettrekészség terén. Mint kifejtette, március 15. arra is emlékezteti a kárpátaljai magyarokat, hogy a történelem ma is íródik.

"A szabadság, melyért őseink harcoltak, ugyanaz a szabadság, melyet nekünk itt és most őriznünk és védenünk kell. Különösen ma, amikor azt kell tapasztalnunk, hogy nagy erők vannak mozgásban azért, hogy a nemzettudatot, az összetartozás érzését fellazítsák és lebomlasszák" - emlékeztetett. Az előkészületben lévő, jogfosztó ukrán nyelvtörvényre utalva rámutatott arra, hogy "az ukrán kormány jogszűkítő törvényekkel támadja a kisebbségeket, nem kevesebbet, mint az anyanyelvünket véve célkeresztbe". Mivel a nyelv a nemzet lelke, ezért aki egy népet az anyanyelvén keresztül támad, az a legsebezhetőbb, legszemélyesebb pontján sérti - mondta.

A nyelv fontosságáról szólva Bocskor Andrea kiemelte: a nyelv megőrzéséért "küzdünk mi, maroknyi magyar most is itt Kárpátalján, amikor úgy tűnik, az ukrán vezetés feltett szándéka az asszimiláció, Európa döntéshozói pedig süketek a nemzeti kisebbségek problémái iránt és láthatóan többet foglalkoznak az idegen kontinensekről érkezett bevándorlók védelmével, mint az őshonos népcsoportokkal" - húzta alá.

Az EP-képviselő kijelentette: "ne hagyjuk, hogy a nyelvünket és ezen keresztül a magyarságunkat az ukrán kormány szisztematikus lépésekkel, politikai manőverezéssel korlátok közé szorítsa és a magyar ajkúakat másodrendű állampolgárokká minősítse! Ne hagyjuk, hogy jövőre ilyenkor már ukránul kelljen emlékeznünk azokra, akik az életüket áldozták a magyar népért!"

Kárpátalja magyarsága pénteken megyeszerte ünnepi rendezvényeken emlékezik az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójára. A Felső-Tisza-vidéki magyarok Técsőn Kossuth Lajos szobránál tartották meg ünnepségüket, Nagyszőlős magyarsága Perényi Zsigmondnak, a szabadságharc mártírjának a szobránál emlékezett, ahol az ünneplőket Bocskor Andrea köszöntötte.

Beregszászon hagyományosan a Petőfi-szobornál ünnepelt a város és a hozzá tartozó járás magyarsága az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szervezésében. A rendezvényen Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete mondott beszédet. Ungváron a magyarok 30 év óta először nem a város központi terén álló Petőfi-szobornál, hanem Magyarország ungvári főkonzulátusának udvarán tartják meg késő délután - Íjgyártó István nagykövet részvételével - március 15-i megemlékezésüket, mert a Petőfi téren Petro Porosenko ukrán államfő tart elnökválasztási kampánygyűlést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A horvátországi magyarok ismételten erőt mutattak, így Jankovics Róbert lesz a harmadik legnagyobb legitimációval rendelkező képviselő a horvát parlamentben - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közösségi oldalán. Szijjártó Péter Facebook-oldalán gratulált Jankovics Róbertnek, és sok sikert...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 8:15 ]
Eddig mintegy 535 ezer diák vett részt a Határtalanul programban, amelybe kilencszáznál is több település kapcsolódott be - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten. Az államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága és kulturális...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 12:30 ]
Nyolc erdélyi és partiumi megye ötven településén indít jelölteket a júniusi romániai helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Erő (MPE) - jelentette be hétfőn Kulcsár-Terza József, az Magyar Polgári Erő (MPE) ügyvivő elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. A Székelyhon.ro beszámolója szerint a...
2024. ÁPRILIS 15.
[ 18:06 ]
Beolvasás folyamatban