Kárpát-medence
Megvétózta a szlovák "himnusztörvényt" Andrej Kiska államfő
Betűméret:             

Megvétózta a szlovák parlament által elfogadott úgynevezett himnusztörvényt Andrej Kiska államfő csütörtökön, így az visszakerül a törvényhozás elé.

Az állami jelképekre vonatkozó jogszabály márciusban elfogadott módosítása szerint külföldi ország himnuszát csak akkor lehet nyilvános rendezvényen előadni, ha jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

A döntés miatt tiltakozott a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP), és a módosítás megvétózását kérte az államfőtől. Később ugyanezt kérte a beterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko, valamint Bugár Béla, a törvényt ugyancsak megszavazó Most-Híd párt elnöke.

Andrej Kiska egy héttel az első tiltakozásokat követően jelentette be vétóját.

Andrej Kiska indoklásában egyebek mellett a törvény "pontatlan" szövegezését bírálta, illetve azt, hogy a módosítás május 15-én, vagyis a Szlovákiában megrendezendő jégkorong-világbajnokság idején lépett volna hatályba. A himnuszra vonatkozó rész kapcsán azt kifogásolta, hogy a módosításnak nincs egyértelmű célja.

Az elnöki vétó után a vitatott jogszabály hamarosan ismét a szlovák parlament elé kerül, amely azt várhatóan módosítani fogja. Erre múlt pénteken tett ígéretet a kormánykoalíció második legerősebb pártja, az SNS elnöke.

Andrej Danko, aki a pozsonyi törvényhozás elnöke is egyben, azt mondta: megegyeztek a kormánykoalícióban, hogy az államfő segítségével vagy anélkül, de megoldják az állami jelképekre vonatkozó törvényből adódó problémát, úgy, hogy mindenki elégedett legyen, és semmi ne zavarja meg a szlovák-magyar kapcsolatokat. Danko pénteken azt is hangsúlyozta, hogy a módosításban nem volt ártó szándék.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák jogszabály módosítása a közelgő szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Az előterjesztők ezt azzal indokolták, hogy a szlovák csapat - a sokévi bevált gyakorlattal szakítva - olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva, a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve kapott helyet. A feszültséget kiváltó törvénymódosítás szövegének túlnyomó része ezzel a kérdéssel foglalkozott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban