Kárpát-medence
Az úzvölgyi katonai temető ügye is szerepel a román ellenzék bizalmatlansági indítványában

Az úzvölgyi katonai temető ügye is szerepel a román ellenzéki pártok által beterjesztett bizalmatlansági indítványban, amelyről a parlament várhatóan jövő hét kedden fog szavazni.

Az indítványt szerdán terjesztették be és olvasták fel a román törvényhozás két házának együttes ülésén. Eszerint a román kormánynak tudomása volt már egy hónapja a dormánfalvi polgármesteri hivatal által az úzvölgyi katonai temetőnél elkövetett törvénytelenségekről, ennek ellenére nem volt hajlandó párbeszédet kezdeményezni és gyorsan rendezni a nézeteltérést. A kormány rendelkezett ugyan megoldásokkal, de nem alkalmazta azokat, ehelyett káoszt és bizalmatlanságot keltett az állami intézményekkel szemben - olvasható az indítványban.

Az ellenzék a május 26-i európai parlamenti választás után döntött úgy, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be, miután a román kormány fő erejét alkotó Szociáldemokrata Párt (PSD) történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredményt ért el, kisebbik koalíciós partnere, a Calin Popescu Tariceanu vezette ALDE pedig be sem jutott az európai törvényhozásba, mivel nem érte el az 5 százalékos bejutási küszöböt.

Az indítvány szövege szerint a választás után egyértelművé vált, hogy távoznia kell ennek a "mérgező kormánynak", amely megosztotta a társadalmat az igazságügyi törvények vitatott módosításával, "merényletet követett el a jogállamiság és a demokrácia ellen", illetve "eljátszotta az ország modernizálásának lehetőségét".

A bizalmatlansági indítványt az ellenzék fő erejét alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztette be, de támogatja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Dacian Ciolos vezette PLUS alkotta pártszövetség, a Traian Basescu volt államfő által védnökölt Népi Mozgalom Párt (PMP), akárcsak a Victor Ponta volt miniszterelnök által vezetett Pro Románia.

Az indítványt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói is aláírták, mi több Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán kijelentette: a szövetség törvényhozói is meg fogják szavazni. Kelemen szerint ebben közrejátszott az úzvölgyi katonai temetőnél történtek. Az RMDSZ az EP-választás előtt három nappal függesztette fel a PSD-ALDE koalícióval kötött parlamenti együttműködési megállapodását a katonai temetőnél történtek miatt, ahol a román önkormányzat törvénytelenül kereszteket állíttatott magyar honvédsírok fölött.

Az indítvány széles körű támogatottsága ellenére az ellenzék egyelőre nem rendelkezik elegendő szavazattal a kormánybuktatáshoz, ehhez még mintegy 20 voksra lenne szüksége, amit csak a PSD vagy az ALDE honatyái részéről szerezhetne meg. A pártok közötti tárgyalások és egyeztetések jövő keddig folytatódnak. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kárpátaljai magyarság az anyanyelvű felsőoktatás megteremtésével bizonyította, hogy hosszú távra tervez - jelentette ki Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitó ünnepségén szerdán Beregszászon, ahol Rákóczi-díjjal tüntették ki az...
2019. SZEPTEMBER 18.
[ 17:04 ]
A bukaresti propaganda ellenére Romániában nem rendezett a magyarkérdés, és nem is lehet az, amíg nem adják meg az autonómiát, ami nélkül nincs biztosítéka a magyar megmaradásnak – állapította meg a Krónikának adott interjúban Demkó Attila budapesti biztonságpolitikai szakértő. A tavaly a székely szabadság napjára...
2019. SZEPTEMBER 17.
[ 15:42 ]
Tovább gyengült a Most-Híd szlovák-magyar párt a pozsonyi parlamentben, miután hétfőn újabb képviselő lépett ki a legkisebb szlovák kormánypárt frakciójából, így néhány napon belül már a második ember hagyja el Bugár Béla pártjának képviselői csoportját. Hétfőn Katarína Cséfalvayová, a pozsonyi...
2019. SZEPTEMBER 16.
[ 16:15 ]
Beolvasás folyamatban