Kárpát-medence
Megalakult a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamara

A Gazdaság rovatból átvett tudósítás

A Kárpát-medencei térség gazdasági egységének megteremtésére, erősítésére tizennégy magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen megalapította a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamarát - jelentette be Parragh László, az MKIK elnöke szerdán az alapító ülést követő sajtótájékoztatón Budapesten, ahol az érintettek aláírták az alapító okiratot.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, az alakuló kamara fővédnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a nemzetpolitika arra törekszik, hogy katalizátor szerepet betöltve olyan infrastruktúrát hozzon létre, amelyet a külhoni és az anyaországi magyarság élettel tud megtölteni.

A miniszterelnök-helyettes felidézte, a magyar kormány jelentős gazdaságfejlesztést indított el a Kárpát-medencében, és fontosnak tartja azt, hogy piaci viszonyok között, egyenlő partnerségi alapon is segítse a régió gazdaságfejlesztését.

Parragh László elmondta, hogy az alapító okirat bejegyzését követően felkérik a magyar állami kereskedelemfejlesztési intézményeket és a Kárpát-medencében nagyobb érdekeltséggel rendelkező hazai cégeket a csatlakozásra.

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamara magyar székhellyel, magyar joghatály alatt működik majd, és elsősorban projektfinanszírozást tervez - mondta az MKIK elnöke, aki egyben az új kamara ügyvezető elnöki feladatait is ellátja. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A kisebbségi jogok érvényesítése terén Magyarország komoly partnerre talált Horvátországban - jelentette ki Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa csütörtökön Zágrábban, a 15. magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság...
2019. DECEMBER 12.
[ 13:01 ]
Debrecen támogatja a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését, miszerint a Székelyföldön, Kalotaszegen, a Partiumban és a Felvidéken élő magyarság iránti szolidaritást kifejezve elősegíti, hogy minél többen aláírhassák a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért elnevezésű európai polgári kezdeményezést. Az...
2019. DECEMBER 12.
[ 11:52 ]
Azért nem született írásos megállapodás a magyar és a román fél között a magyar kormány által Erdélyben meghirdetett gazdaságfejlesztési programról, mert két uniós tagállam között ennek nem látták szükségét, és az előző bukaresti kormány illetékesei is meggyőződtek a program hasznosságáról - magyarázta a...
2019. DECEMBER 12.
[ 11:45 ]
Beolvasás folyamatban