Kárpát-medence
Megalakult az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány

Kolozsváron tartotta pénteken alakuló ülését az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, mely a magyarországi Hagyományok Háza és a Kárpát-medencei Hagyományok Háza Hálózat stratégiai partnere kíván lenni, de tőlük függetlenül fog működni.

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványról az alapító Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla református püspök és a kuratórium elnöke, Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója beszélt az alakuló ülés előtti kolozsvári sajtótájékoztatón.

Kelemen László elmondta: az elmúlt években rá kellett jönniük, hogy Erdély külön intézményt érdemel a mérete és a magyar népesség nagysága miatt, de amiatt is, hogy "Erdély a hagyományos népi kultúra területén nagyhatalomnak számít, és fontos, hogy a hagyományátadás itt folytatódjon".

Kelemen László kiemelte: a létrejövő intézmény kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és csíkszeredai területi irodákkal fog működni, központja Marosvásárhelyen lesz. Az alapítvány kilenctagú kuratóriumában az erdélyi hagyományápolás kiemelkedő személyiségei, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a magyar állam képviselői vesznek részt.

Az elnöki tisztséget betöltő Kelemen László az új intézmény feladatai között a három éve létrejött Hagyományok Háza Hálózat munkájának a koordinációját, a néptáncoktatók képzésének a romániai akkreditációját, a népművészet mestere kitüntetésben részesített 34 erdélyi személyiség tudásának az átadását, a magyarországi néptáncegyüttesek erdélyi és az erdélyiek magyarországi turnéinak a megszervezését, valamint az erdélyi gyűjteményekben megtalálható hangfelvételek, fényképek és filmek digitalizálását és archiválását nevezte.

Kelemen László hozzátette: a Hagyományok Háza intézményrendszerét az a felismerés hívta életre, hogy a néphagyományok élő átadása a családokban, a falvakban megszűnt, ha ezeket meg akarják őrizni, a gyakorlatot kell intézményesíteni. Az intézményvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy az Erdélyi Hagyományok Háza fenntartásához a magyar államtól remélnek anyagi segítséget.

Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által alapított erdélyi magyar egyetemeket felügyelő Sapientia Alapítvány elnöke elmondta, hogy az új intézmény "szimbiózisban" fog élni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel. Utóbbi kolozsvári karán ugyanis már el is indították a néptáncoktatói képzés akkreditációját.

A püspök arról is beszélt, hogy pénteken tartotta a századik ülését a Sapientia Alapítvány. Megjegyezte: e száz ülés során az erdélyi magyar felsőoktatás ügyével foglalkoztak, és elégtételnek érzik, hogy az elmúlt húsz évben 15 ezer erdélyi magyar diák tanult a Sapientia Tudományegyetemen, akik többsége a szülőföldjén próbálja kamatoztatni tudását. A püspök megemlítette: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ez idő alatt a huszadik helyre küzdötte fel magát a több mint száz romániai egyetem rangsorában. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Kárpát-medencében élő nemzetek megmaradását csak az összefogás szolgálhatja - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a felvidéki Csúzon, ahol köszöntőt mondott a helyi római katolikus templom megújított plébániájának átadásán. ...
2019. NOVEMBER 17.
[ 18:18 ]
Gyászünnepséggel és félezer fős emlékmenettel emlékeztek meg szombaton Kárpátalján arról, hogy 75 évvel ezelőtt deportálták a sztálini lágerekbe a vidék magyar férfilakosságát a megszálló szovjet hatóságok. Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén anyaországi támogatással létesített emlékparkban tartott...
2019. NOVEMBER 16.
[ 18:45 ]
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elvárja a magyarországi politikai pártoktól, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák. Egyebek között ezt tartalmazza a szervezet 18. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság...
2019. NOVEMBER 15.
[ 16:28 ]
Beolvasás folyamatban