Kárpát-medence
Grezsa: A nyelvtanulás támogatásával Kárpátalján a magyar kormány a magyar-ukrán viszonyt is javítani szeretné

A magyar kormány azzal, hogy Kárpátalján támogatja az ukránok magyar és a magyarok ukrán nyelvtanulását, a két nemzet barátságának, jószomszédi kapcsolatainak erősödését és a két ország megromlott államközi viszonyának javulását is szeretné elősegíteni - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos az ötödik magyar nyelvkurzust lezáró oklevélátadó ünnepségen csütörtökön Beregszászon.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola aulájában tartott rendezvényen mondott köszöntőjében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos örvendetesnek nevezte, hogy továbbra is igen nagy az érdeklődés Kárpátalja többségi lakossága körében a magyar nyelv iránt. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a 2016-ban a magyar kormány támogatásával indult magyar nyelvi kurzusokra összesen több mint 20 ezren jelentkeztek - tette hozzá, megjegyezve, hogy a kárpátaljaiak mindennapi életében Magyarország fontos szerepet tölt be, hiszen az ország számukra az Európai Unió kapuja.

A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy a most befejeződött ötödik ingyenes magyar nyelvtanfolyamra több mint háromezren jelentkeztek, s közülük 1732-en tettek sikeres záróvizsgát. Kiemelte, a magyar kormány, bizonyítandó, hogy jó kapcsolatokra törekszik Ukrajnával, gesztuspolitikai lépésként idén támogatta ukrán nyelvi kurzus beindítását kárpátaljai magyarok számára, hogy elősegítse körükben az államnyelv elsajátítását. Jelezte, erre a kurzusra ötszázat meghaladó számban iratkoztak be, és több mint négyszázan vehetik át a sikeres elvégzését tanúsító oklevelet. Egyúttal bejelentette, hogy jövőre folytatódnak a nyelvtanfolyamok, amelyek iránt máris nagy az érdeklődés.

Grezsa István megköszönte és elismerését fejezte ki a nyelvtanfolyamot elvégzőknek, hogy - mint fogalmazott - jelentkeztek a világ egyik legnehezebben elsajátítható nyelvének kurzusára. Hangsúlyozta, "a nyelvtanfolyamok résztvevői - magyarok és nem magyarok - jelentkezésükkel jelképesen arra szavaztak, hogy a két nép kapcsolatait a barátságra és kölcsönös tiszteletre kell építeni." Reményét fejezte, ki a kárpátaljai magyar nyelvtanfolyamok támogatását Ukrajnában mindenki a magyar kormány jó szándékának, baráti gesztusának a megnyilvánulásaként és az ukrán-magyar államközi kapcsolatok javítására irányuló törekvésként fogja értékelni.

Az MTI érdeklődésére Váradi Natália, a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a magyar nyelvtanfolyamok koordinátora kifejtette, idén Kárpátalján kívül Kijevben egy és Ivano-Frankivszkban három, magyart mint idegen nyelvet tanuló csoport indult, míg Kárpátalja 10 járásának 37 településén 77 oktatóval folyt a magyar nyelv oktatása. Azt is elmondta, hogy a legfiatalabb tanuló öt, a legidősebb pedig 82 éves volt, és a résztvevők között voltak közgazdászok, könyvelők, orvosok, jogászok, tanárok, iskolások, egyetemi hallgatók, mérnökök, vállalkozók. Jelezte, a magyarok számára indított ukrán kurzus résztvevőinek többsége iskolai tanuló volt, akik az emelt szintű érettségire készülve tökéletesítették ukrán nyelvismeretüket az ukrajnai iskolai nyelvoktatásban alkalmazottnál jóval hatékonyabb módszernek köszönhetően. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nemzetpolitikáról is beszéltek hétfőn napirend előtt a képviselők az Országgyűlésben. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Állandó Értekezlet múlt heti ülése kapcsán arról beszélt: a határon túliak egységbe fogták össze a kormánypártokat és az ellenzék pártokat a nemzeti politika...
2019. NOVEMBER 18.
[ 16:04 ]
A Hadtörténeti Múzeumban látható hétfőtől a Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból érkezett ágyú és további hatvan 1848-49-es ereklye több mint fél éven át vendégeskedik Budapesten. "Gábor Áron hős volt, alakjában ott van a székely...
2019. NOVEMBER 18.
[ 11:23 ]
Négy és fél év pereskedés és egy elsőfokú felmentő ítélet után a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszaküldte első fokra Mezei János volt gyergyószentmiklósi polgármester korrupciós perét. A pénteken kimondott jogerős ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg a hét végén. A jelenleg a...
2019. NOVEMBER 18.
[ 11:18 ]
Beolvasás folyamatban