Kárpát-medence
Kelemen Hunor: Büszke vagyok az eredményre, amely nem az enyém, hanem a közösségünké
Betűméret:             

Köszönetet mondott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökjelöltje a romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a rá szavazó magyar és román választóknak.

Kelemen Hunor Kolozsváron adott nyilatkozatában elégedettnek mutatkozott a felmérések által 3,9 és 4,6 százalék között jelzett választási eredményével. Kijelentette: folytatják a harcot a bizalmatlanság falának lebontásáért.

Kelemen Hunor szavai szerint több szavazatot sikerült szereznie, mint 2009-ben vagy 2014-ben. "Amióta külön tartják a parlamenti választást az elnökválasztástól ez jó eredmény. Számításaink szerint 390-400 ezer szavazat között lesz az abszolút szám" - jelentette ki.

Köszönetet mondott azoknak a magyaroknak, akik rá szavaztak az első fordulóban, és azoknak a román embereknek is, "akik meghallották a tisztelet, a bizalom üzenetét".

"Büszke vagyok az eredményre: ez nem az én eredményem, hanem közösségünké. Egy erős közösségnek a hangja, és ezt szeretném megköszönni" - fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke megemlítette, a kampány során a bizalom, a tisztelet, az emberi méltóság üzenetét emelték ki, és azokat a fontos célokat hangoztatták, amelyek a jövőről: az oktatásról, gazdaságról, környezetvédelemről szólnak.

"Ezeket az üzeneteket tovább akarjuk vinni, és azt is, hogy a többség és a kisebbség között tiszteletre van szükség. Le kell bontani a bizalmatlanság falát. Tegnap ünnepeltük a berlini fal lebontását. Nem lesz könnyű lebontani (a bizalmatlanság falát), nem lesz egyszerű, de meg kell tennünk mindannyiunknak. A kampány lejárt, a munka folytatódik. A következő esztendőben két választás előtt állunk, amelyeken ezeket a témákat fogjuk továbbvinni. Az a jövőkép, amelyet mi javasolunk a társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból egy jobb országot építene néhány éven belül" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Újságírói kérdésre korainak tartotta arról beszélni, hogy mit javasol az RMDSZ a szavazóinak a második fordulóra. Úgy vélte, a választási forduló végeredményeinek ismeretében az RMDSZ vezető testületei alakítják majd ki a szövetség álláspontját. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban