Kárpát-medence
Szlovákiai buszbaleset: A 12 áldozat közül öten 18 év alattiak voltak

Csütörtökön közzétette a szlovák rendőrség a Nyitra melletti Malánta (Malanta) közelében történt buszbaleset áldozatainak keresztnevét és életkorát. A lista szerint a tragikus balesetben elhunyt 12 főből öten voltak 18 év alattiak. Lapinformációk szerint az elhunyt fiatalok a nyitrai műszaki szakközépiskola, valamint a Párovská utcai gimnázium tanulói voltak. Az elhunytak többsége a főként magyarok lakta Kolon községből származott, köztük egy házaspár is, akinek két gyereke maradt árván.

Egyes információk szerint további 15 fő, más értesülések szerint 17 fő sérült meg a balesetben, ami akkor következett be, amikor egy teherautó összeütközött a busszal. A baleset következtében többen kiestek a buszból, a környéken kellett kutatni utánuk.

A szlovák kormány gyásznapot rendelt el péntekre a 12 halálos áldozattal járó buszbaleset miatt csütörtöki rendkívüli ülésén. Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó baleset az ország történetében. Hasonló léptékű tragédia legutóbb 2009-ben történt Szlovákiában, akkor a Breznóbányához közeli Garamszécsen, a vasúti átjárónál ütközött vonat és autóbusz, emlékeztet az index.hu.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a VIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon, Budapesten. Hangsúlyozta, a fejlesztések során szorgalmazzák szűkebb értelemben a kárpát-medencei szintű magyar-magyar,...
2019. DECEMBER 5.
[ 12:48 ]
Mától lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség jövő évi diaszpóraprogramjára - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán. A Rákóczi Szövetség - a Magyar Diaszpóra Tanács kérése alapján, a kormány támogatásával - hirdeti meg diaszpóraprogramját, amelynek keretében ezer, diaszpórában élő, 10 és 29 év közötti...
2019. DECEMBER 4.
[ 18:42 ]
A NATO és Ukrajna közeledését blokkoló vétóját Magyarország akkor oldja fel, ha a kárpátaljai magyarok visszakapják az ukrán nyelvtörvény előtt őket megillető jogaikat - nyilatkozta a külgazdasági és külügyminiszter a közmédiának szerdán a londoni NATO-csúcson. Szijjártó Péter rögzítette: Magyarország...
2019. DECEMBER 4.
[ 16:03 ]
Beolvasás folyamatban