Kárpát-medence
A Máért zárónyilatkozata: A magyar politikai pártok a szomszédos államok magyar közösségeit támogassák

A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) elvárja a magyarországi politikai pártoktól, hogy a szomszédos államokban az ottani magyar közösségeket képviselő pártokat és jelölteket támogassák. Egyebek között ezt tartalmazza a szervezet 18. plenáris ülésén elfogadott zárónyilatkozat, amelyet a nemzetpolitikai államtitkárság pénteken juttatott el az MTI-hez.

A dokumentum szerint a résztvevők örömüknek adnak hangot, hogy az Országgyűlés 2018 decemberi döntésének köszönhetően a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok - így a vajdasági, kárpátaljai és diaszpórában élő magyarok - is részt vehettek az idei európai parlamenti választásokon, ezáltal pedig Európa és benne nemzetünk sorsának alakításában.

Üdvözlik a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program eddigi eredményeit. A program első két ütemében létrejövő több mint száz új, illetve közel hétszáz felújított bölcsőde révén a magyar identitás megőrzésének alapjait sikerül megerősíteni. Örömüket fejezik ki annak kapcsán, hogy a program a harmadik ütemmel folytatódik.

A Máért résztvevői sikeresnek ítélik a kibővült Határtalanul Programot, amelynek keretében az idei évben már több mint százezer diák utazásának támogatása valósul meg - olvasható a zárónyilatkozatban. Ugyancsak sikeresnek ítélik a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve programot, amelynek köszönhetően tovább folytatódott a nemzetünk alapját jelentő magyar családok támogatása a külhonban.

A zárónyilatkozat szerint a résztvevők megállapodnak abban, hogy 2020 az erős magyar közösségek éve legyen.

A magyar szórvány napján elismeréssel adóznak a szórványmagyarság példás kiállása, magyarságához való ragaszkodása előtt.

Üdvözlik, hogy a Petőfi Sándor Program keretében tovább folytatódik a szórványban élő magyarság segítése a mindennapokban. Örömüket fejezik ki, hogy az idei évben is újabb közösségekben tud az anyaország az ösztöndíjasok révén személyesen is jelen lenni, támogatni a szórványban működő magyar szervezetek identitásőrző és közösségépítő munkáját.

A Máért támogatásáról biztosítja a Kárpát-medencei magyar közösségek autonómiatörekvéseit, képviseli a külhoni magyarság önrendelkezésének ügyét a kétoldalú kapcsolatokban, az Európai Unió testületeiben és minden más nemzetközi fórumon is.

Arra biztatják a magyar közösségek képviselőit, hogy minél szélesebb körben nyújtsanak tájékoztatást a Nemzeti Régiókért európai polgári kezdeményezésről, hangsúlyozzák az aláírások összegyűjtésének fontosságát. Üdvözlik, hogy a Rákóczi Szövetség ezúttal is közreműködik a magyarországi aláírásgyűjtésben.

A résztvevők megdöbbentőnek és a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tartják a romániai magyarságot sújtó jogfosztások és hatósági intézkedések megsokasodását, az úzvölgyi katonatemető ügyében történt elfogadhatatlan eljárásokat.

Határozottan tiltakoznak a magyar nyelv- és szimbólumhasználatot korlátozó hatósági fellépések ellen. Szorgalmazzák, hogy a Román Kormány tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Románia megfeleljen a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában és a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló egyezményben vállalt kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatra vonatkozó nemzetközi előírásoknak. Szorgalmazzák a román jogrendben már meglévő kisebbségi jogok érvényesítését a gyakorlatban.

Ellenzik és aggodalommal figyelik a Beke István és Szőcs Zoltán elleni koncepciós büntetőeljárást, amely célja a magyar közösség megfélemlítése.

Felvidék vonatkozásában fontosnak tartják, hogy a magyar nemzeti összefogáson alapuló felvidéki magyar érdekképviselet a 2020. február 29-i szlovákiai parlamenti választáson bekerüljön a törvényhozásba.

A Máért résztvevői reményüket fejezik ki, hogy a szlovák állampolgársági törvény vonatkozó rendelkezését a szlovák törvényhozás akképpen módosítja, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik.

Támogatják az Európai Unió Szerbiával való tárgyalásainak folytatását, és bíznak abban, hogy ez a folyamat felgyorsul.

Elismeréssel állapítják meg, hogy a Szerbia és Magyarország közötti folyamatos kétoldalú kormányközi tárgyalások rendszere egyedülálló példája a jószomszédi viszonyoknak és együttműködésnek.

A tanácskozás résztvevői bíznak abban, hogy Ukrajna Magyarországgal való jószomszédi viszonyának helyreállítása megtörténik, ennek pedig egyik fontos eleme a kisebbségi jogok teljes körű biztosítása - olvasható a dokumentumban.

A Magyar Állandó Értekezlet tagjai számot vetve az elmúlt száz esztendő közös kudarcaival és sikereivel, elismeréssel adóznak mindazon teljesítmények előtt, amelyeknek köszönhetően nemzetünk erős, összetartozó közösségként köszöntheti a 2020-as esztendőt. Elkötelezettek a magyarság határokon átívelő, a többi nemzet javát és gyarapodását is szolgáló egységének további erősítésében - rögzítették a zárónyilatkozatban.

Aggasztónak tartják a magyarokat sújtó asszimilációs törekvéseket és a magyar szervezetek és aktivisták elleni alaptalan hatósági zaklatásokat, szorgalmazzák azok mielőbbi beszüntetését.

A Máért tagjai felszólítják az ukrán hatóságokat a kárpátaljai magyar közösség alkotmányban is rögzített szerzett jogaink helyreállítására és a magyar tannyelvű oktatási intézmények működésének biztosítására. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Garai László
2019. NOVEMBER 16. [ 18:45 ]

A vajdasági magyarságot a kómából próbálja visszahozni a segítség, amivel a látványos fordulatot váró türelmetlenkedőknek illene tisztában lennie. Több évtizedes támogatási folyamat eredményezheti majd azt, amit a kilencvenesévek elején elhamarkodottan hirdetett a VMDK: Talpra álltunk, megmardtunk.


A moniesti ügyészség szerint a "kifele a magyarokkal az országból!" csupán egy "magyarellenesnek vélt jelszó", és nem minősül gyűlöletkeltésnek vagy diszkriminációra való uszításnak. A Hotnews.ro portál pénteken ismertette azt a rendeletet, amellyel a moinesti bíróság melleti ügyészség ügyésze...
2020. JÚLIUS 31.
[ 16:23 ]
A nemzeti összetartozás éve jegyében került sor Budapesten a 22 éves Az Utazó magazin hagyományos díjátadójára, amelyen az olvasók szavazatai alapján 2019 legjobb turisztikai szolgáltatóinak teljesítményét ismerték el, első alkalommal a határon túli régiók legjobb magyar szálláshelyeit és éttermeit is díjazva. Az...
2020. JÚLIUS 30.
[ 17:16 ]
Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát. A PNL...
2020. JÚLIUS 30.
[ 15:40 ]
Beolvasás folyamatban