Kárpát-medence
Még több külhoni fiatal keresheti fel nemzeti emlékhelyeinket
Betűméret:             

Stratégiai megállapodást írt alá a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) és a Rákóczi Szövetség szerdán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nöri főigazgatója és Csáky Csongor a szövetség elnöke azt reméli, hogy a jövőben az eddiginél is több külhoni fiatal keresheti fel nemzeti emlékhelyeinket.

Az együttműködést keretekbe foglaló dokumentumot a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében megrendezett, A vezérlő fejedelem emlékezete című konferencia kezdetén írták alá a felek a Sárospataki Református Kollégium imatermében.

Az eseményt megnyitó Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára azt mondta: a Rákóczi-szabadságharc egyfajta előképévé vált a modern kori, szuverenitásunkat helyreállítani kívánó szabadságküzdelmeknek. A győzelmet egyetlen szabadságharcunknak sem sikerült kivívnia, de olyan változásokat eredményeztek, amelyek rendre a magyarság javát szolgálták. Hozzátette: az a kor, amelyben élünk teljesen más körülményeket teremt számunkra. Magyarország visszanyerte függetlenségét, az európai nemzeti közösségek megbecsült tagja. Konfliktusaikat Európában fegyverek helyett tárgyalóasztalok mellett, diplomáciai úton, vagy különböző bíróságokon rendezik az országok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az összmagyarságnak ne kellene különböző jogsértésekkel szembenéznie - fogalmazott.

Orbán Balázs úgy vélekedett, a globalizáció miatt egyre erősebb "szupranacionális rendszerek" kikezdik a nemzeti intézményeket, de ha baj van, akkor a közösségek csakis nemzeti intézményeikben bízhatnak, csak azok képesek megvédeni őket. Az államtitkár szerint ez igazolódott be a 2008-as pénzügyi, valamint a 2015-16-os migrációs válság idején is. Hangsúlyozta: az előbbi a "neoliberális gazdaságpolitikára épülő globális gazdasági rendszert, az utóbbi pedig a multikulturális társadalom politikájára épülő globális társadalmi rendet küldte a történelem süllyesztőjébe". Kiemelte: ilyen helyzetekben a magyar emberek által megválasztott kormány feladata csakis a nemzeti érdekek védelme, azon keresztül pedig a magyarok közösségének a megóvása és felvirágoztatása lehet.

Radnainé Fogarasi Katalin emlékeztetett arra, hogy a Rákóczi Szövetséggel már évek óta sikeresen együttműködnek. Ennek köszönhetően keresheti fel minden évben október 22-én és 23-án sok külhoni fiatal a Nöri kezelésében álló nemzeti emlékhelyet, az ´56-os áldozatok, valamint a megtorlás elszenvedői emlékére létrehozott Nemzeti Gyászparkot Rákoskeresztúron.

A program nyitó előadását Lomnici Zoltán a Rákóczi-emlékév kezdeményezője, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke tartotta. Arról beszélt, hogy a határokon túl élő magyarok nem ismerhetik meg hiteles forrásból saját nemzetük történetét, az ottani tankönyvek gyakran valótlanságokat tárnak eléjük. Emiatt nagy igény van arra, hogy tisztában legyenek azzal, milyen uralkodóink voltak és miért lehetnek büszkék magyar gyökereikre. Az emlékévek visszaigazolták, hogy ebből a szempontból is hasznosak az ezekhez köthető célzott rendezvények - mondta. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban