Kárpát-medence
Tőkés László: 1989-ben nem volt már hova hátrálni

Tőkés László szerint 1989-ben olyan erős volt már a kommunista diktatúra nyomása, hogy nem volt hova hátrálni.

A lelkész csütörtök délután beszélt erről a Temesvár belvárosi református templomban, ahol 30 évvel ezelőtti ellenállása olyan szolidaritási hullámot indított el, amely a Ceausescu-diktatúra bukásához vezetett.

Mint felidézte: a kommunista állam az erdélyi magyaroknak adományként küldött tízezer bibliát zúzatott be, és készíttetett vécépapírt belőlük. Nicolae Ceausescu kínai, észak-koreai mintára 7-8 ezer falut akart eltüntetni a föld színéről, hogy a falvak lakóit is tömbházakba költöztesse.

"Ebben a helyzetben nem szabadott hallgatni. Arról sem szabadott hallgatni, hogy olyan egyházi vezetőink voltak, akik kollaboráltak az ateista, kommunista hatalommal. Nem volt már hova hátrálni" - idézte az 1989-es ellenállása motivációit Tőkés László. Felidézte: a temesvári gyülekezetet is bevonta a küzdelmébe. Rendszeresen beszámolt az istentiszteletek végén arról, hogy miként fenyegették állásfoglalása miatt az egyházi és világi vezetők. Csodálatosnak tartotta, hogy a temesvári gyülekezet ahelyett, hogy megijedt volna a kommunista politikai rendőrség rá is kiterjedő fenyegetésétől, felbátorodott, és kiállt a lelkésze mellett.

Temesváron az 1989: Istennél a szabadítás című egyházi szimpóziummal kezdődött el az 1989-es népfelkelés 30 éves évfordulós rendezvénysorozata. A szimpóziumon Békefy Lajos lelkipásztor, szociáletikus, közíró az általa írt Temesvári hitvallásra utalva említette: Tőkés László 1989-ben isten eszköze volt. Isten mondatta ki a szót, és tette mellé a gyülekezetet is.

Amint Toró T. Tibor, a Temesvár 30 rendezvénysorozat főszervezője elmondta, a hétfőig tartó rendezvénysorozat keretében tudományos konferenciát, előadásokat tartanak. Egy gálaműsorra Temesvárra várják Orbán Viktor miniszterelnököt is, és vasárnap felavatják a Makovecz Imre által tervezett Új Ezredév református központ templomépületét. Toró T. Tibor szerint az épület forradalmi emlékmű, amely azonban nem csupán a múltat idézi, hanem a temesvári magyarság jövőjét alapozza meg. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek elnöke, Kelemen Hunor szerint a szövetség kihívásai a következő időszakban sem változnak, így a romániai magyarságnak meg kell őriznie identitását szülőföldjén, erős közösségként kell megmaradnia...
2020. JANUÁR 18.
[ 23:51 ]
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni. A pártok határoztak arról, hogy az egyesült párt bejegyzési procedúráját az önkormányzati választások...
2020. JANUÁR 18.
[ 19:31 ]
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a következő egy hónapban 200-220 ezer támogató aláírást akar összegyűjteni a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere érdekében - jelentette ki szombaton Kolozsváron Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. ...
2020. JANUÁR 18.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban