Kárpát-medence
Gálaesten emlékeztek a temesvári forradalom 30. évfordulójára

Tőkés László szerint a temesvári forradalmat nem lehet befejezettnek tekinteni, azt békésen és állhatatosan tovább kell folytatni. Magyarország célja, hogy szomszédainkkal egy új Közép-Európát építsünk fel – fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.

Nagyszabású gálaesttel zárult a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett emlékhét, amelyet Nicolae Robu Temesvár polgármestere nyitott meg.

A rendezvényre díszvendégként érkezett Orbán Viktor beszédét azzal kezdte hogy 1989-ben a világ megtanulta Temesvár nevét. Elmondta, hogy a szabadságért a románok és magyarok képesek voltak összefogni. 1956 után a lengyelek után a románok álltak ki a legtöbben a magyar forradalom mellett.

Orbán Viktor elmondta hogy bízik abban, hogy a románoknak és a magyaroknak közös céljaik lesznek a jövőben. „Készen állunk arra, hogy szomszédainkkal egy új Közép-Európát építsünk fel, amely a világ egyik legversenyképesebb térsége lesz, és nem csak a Nyugat beszállítója lesz” – fogalmazott.

Tőkés: A forradalmat nem tekintjük befejezettnek

A kormányfő előtt Tőkés László egykori temesvári lelkész, akinek a Ceausescu-diktatúrával való szembeszegülése indította el a diktatúra bukásához vezető utcai megmozdulásokat, beszédében hódolattal emlékezett azokra, akik életüket adták a szabadságért.

Köszönetét és elismerését fejezte ki azoknak, akik sikerrel vették fel a harcot 1989 decemberében „a gonosz erőivel”. Külön megemlítette a temesvári református egyházközséget és a hozzá csatlakozó román baptista gyülekezetet. „Nélkülük az ellenállásunk kudarcra lett volna ítélve” – jelentette ki.

Orbán Viktornak azért mondott köszönetet, hogy Magyarország népe egy emberként állt „Erdély népe és a testvéri románság mellé”. Egyben az anyaország további testvéri támogatását kérte a harminc éve elkezdett szabadságharc folytatásához.

Felidézte: Temesvár szellemében egymásra talált román, magyar, német és szerb, katolikus, baptista és ortodox a közös keresztény értékek és a vallásszabadság védelmében. Jellemzőnek találta, hogy a város főterén összegyűlt százezres tömeg együtt skandálta, hogy „Van Isten!”

Úgy vélte: a forradalmi helyzet másik lényeges összetevője a szólás szabadsága volt. A berlini falhoz hasonlóan a hallgatás falát is le kellett dönteni.

Megemlítette: ezt tették a temesvári egyházmegye lelkészei, amikor 1988 őszén állást foglaltak Ceausescu falurombolási terve ellen, és ezt tette ő maga is, amikor televíziós interjúban leplezte le a rendszert. Hozzátette: Luthertől és Kálvintól vette a példát, amikor az egyházi és állami önkény ellen szólva kijelentette: „Istennek kell inkább engedni, hogy nem az embereknek”.

Az eltelt harminc évre visszatekintve a város forradalmi szellemét őrző Temesvár Társaság elnökének, Florian Mihalceának a szavait idézve jelentette ki: igazi autentikus forradalom robbant ki Temesváron, amely azonban dél-amerikai módon folytatódott. A forradalmat szabad választások és politikai restauráció követték. Az európai utat azonban már nem lehetett feltartóztatni.

Tőkés László a Temesvár Társaság által 1990 márciusában megfogalmazott Temesvári Kiáltványból idézte a máig érvényesnek tartott kijelentést: „a Forradalmat nem tekintjük befejezettnek. Békésen, de állhatatosan tovább folytatjuk”.

Temesvár polgármestere: El kell ismerni Tőkés László érdemeit

Nicolae Robu, Temesvár polgármestere szerint a bánsági város elismeréssel tekint Tőkés Lászlóra, és Romániának is elismeréssel kellene tekintenie kiállására. A polgármester azon szombat esti ünnepi gála előtt szólalt fel, amelynek Tőkés László és Orbán Viktor miniszterelnök a díszvendégei.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott Nicolae Robu kijelentette, vannak kérdések, amelyekben nem ért egyet Tőkés Lászlóval, és minden bizonnyal Tőkés László sem ért mindenben egyet vele, de „meg kell adni a császárnak”, ami a császáré, ezért el kell ismerni Tőkés László 1989-es érdemeit.

Nicolae Robu Temesvár büszkeségének tekintette, hogy e városból indult a felkelés, amely a kommunista diktatúrát elsodró forradalommá dagadt. Felidézte, hogy Temesvár már 1989 december 20-án legyőzte a kommunizmust. Bejelentette: ennek emlékére az elmúlt napokban a városi önkormányzat határozatot hozott arról, hogy december 20-át a kommunizmustól mentes Temesvár napjává nyilvánította.

A gálaest után a budapesti Duna Művészegyüttes kifejezetten erre az alkalomra készített Szabadság ’89 előadását nézheti meg a közönség. (hirado.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nemzeti összetartozás éve jegyében került sor Budapesten a 22 éves Az Utazó magazin hagyományos díjátadójára, amelyen az olvasók szavazatai alapján 2019 legjobb turisztikai szolgáltatóinak teljesítményét ismerték el, első alkalommal a határon túli régiók legjobb magyar szálláshelyeit és éttermeit is díjazva. Az...
2020. JÚLIUS 30.
[ 17:16 ]
Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja - köztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) - szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát. A PNL...
2020. JÚLIUS 30.
[ 15:40 ]
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Szőcs Zoltán feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ítélet nem jogerős, a hivatalos kiközlés utáni három napban fellebbezést lehet benyújtani...
2020. JÚLIUS 29.
[ 17:03 ]
Beolvasás folyamatban