Kárpát-medence
Széles körű felvidéki magyar egyeztetést hozott tető alá az MKP a jövő évi népszámlálásra készülve
Betűméret:             

A Magyar Közösség Pártjának (MKP) kezdeményezésére az összes lényeges támogatással bíró felvidéki magyar politikai párt, minden országos szervezettségű magyar civil szervezet és az egyházak képviselőinek részvételével pénteken Pozsonyban kezdetét vette egy széles körű egyeztetéssorozat, amelynek célja, hogy résztvevői közösen szervezzenek tájékoztató kampányt, rámutatva a jövő évi szlovákiai népszámlálás fontosságára.

A felvidéki magyarok számára a népszámlálás egyik legkomolyabb tétje, hogy a magukat magyar nemzetiségűnek vallók aránya ne csökkenjen, ugyanis közösségi és nyelvhasználati jogaik megtartásának egy része, illetve a szlovák államtól kapott kulturális támogatásaik mértéke is ennek az aránynak a függvénye, s emellett komoly lélektani szerepe is van.

"Ma tettük le az alapkövet abban az építkezésben, amely a népszámlálás sikerességét hivatott felépíteni" - jelentette ki Őry Péter, az MKP ügyvezető testületének elnöke az első egyeztetés utáni sajtótájékoztatón. Őry, aki nagyon jó hangulatúnak minősítette a találkozót, hangsúlyozta: siker, hogy a felvidéki magyarságot képviselő minden érdemi szervezetet egy asztalhoz tudtak ültetni ebben a magyar közösség számára rendkívül fontos témában. Kiemelte: a népszámlálás sikerességének ügye a politikai és más vitákon felül áll, és az is kell, hogy legyen, mert a népszámlálás jó eredménye feltétele annak, hogy erőteljesen lehessen kérni a felvidéki magyar közösség jogait.

Az első egyeztetésen jelen lévő mintegy harminc résztvevő közös nyilatkozatot fogadott el a népszámlálással kapcsolatos tájékoztató kampány megszervezéséről.

"Elkötelezzük magunkat arra, hogy a lehetőségeink felső határáig munkát és anyagiakat fektetünk a közös tájékoztatási kampányba, illetve igyekszünk további társadalmi szereplőket és egyéneket mozgósítani, bevonni e közösségi ügy érdekében" - írták a dokumentumban.

Az első egyeztetést továbbiak követik majd, ezeken azokat a szerkezeti elemeket akarják felállítani, amelyek sikeressé tehetik a népszámlálás fontosságáról tájékoztató kampányt. Az egyeztetések következő körét a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet szervezi majd.

Szlovákiában legutóbb 2011-ben tartottak népszámlálást, az akkori adatok azt mutatták, hogy a 2001-es 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent az országban magukat magyar nemzetiségűnek vallók aránya az összlakossághoz képest. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban