Kárpát-medence
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is gratulált a VMSZ-nek választási eredményéhez

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hétfőn egy közösségi oldalon tett bejegyzésben gratulált a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) a szerbiai választásokon elért "kimagasló eredményeihez".

A romániai magyar politikus szerint vasárnap győztek és történelmet írtak a vajdasági magyarok. Úgy vélte, hogy sikerük reményt ad, és követendő példaként szolgál a Kárpát-medencében élő minden magyar közösségnek.

"Szívből gratulálok a kimagasló eredményeikhez! Az a tény, hogy a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson a korábbinál nagyobb támogatottságot sikerült elérnie a VMSZ-nek, erős képviseletet biztosít, és eredményes esztendőket vetít előre" - írta Kelemen Hunor Facebook-bejegyzésében. Pásztor István, a VMSZ elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján Szabadkán elmondta, hogy történelmi eredményt ért el a VMSZ: a parlamenti, a vajdasági tartományi és az önkormányzati választáson is a korábbinál nagyobb támogatottságot szerzett. A politikus úgy vélekedett, hogy a VMSZ a vasárnapi választás egyik győztese, hiszen a rendelkezésre álló adatok szerint annyi képviselője lesz a pártnak a köztársasági parlamentben, amennyi az utóbbi 27 évben nem volt. Az előzetes eredmények szerint a legnagyobb délvidéki magyar pártnak az eddigi négy helyett kilenc képviselője lesz a belgrádi törvényhozásban, a vajdasági tartományi parlamentbe pedig az eddigi hat képviselő helyett tizenöt képviselőt küldhetnek, így ott a VMSZ lesz a második politikai erő a Szerb Haladó Párt után. A rendelkezésre álló adatok szerint a VMSZ a szavazatok 13,6 százalékát szerezte meg a Vajdaságban, ami megközelíti a magyarok részarányát Szerbia északi tartományában. (MTI)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A járványügyi intézkedések miatt idén különös volt az Ezer Székely Leány Napja Csíksomlyón. Az utóbbi évek nagy népünnepélye helyett kevesebb résztvevővel tartották tegnap az Ezer Székely Leány Napját. A települések felvonulása és színpadi bemutatkozása elmaradt. A szervezők kérésének megfelelően csupán...
2020. JÚLIUS 6.
[ 10:51 ]
Szélesebb támogatotti kört megcélozva, 2,56 milliárd forintos keretösszeggel hirdette meg idén kárpátaljai szociális programcsomagját a magyar kormány szerdától. A határon túli magyarság egyik legkiszolgáltatottabb része a kárpátaljai, a kormány azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy az ottani magyarság...
2020. JÚLIUS 1.
[ 13:31 ]
Egy júniusi felmérés hétfőn közölt eredményei szerint az erdélyi magyarok jobban tartanak az új típusú koronavírus-járvány gazdasági hatásaitól, mint a megbetegedéstől. A kolozsvári SoDiSo Research közvélemény-kutató cég június 5-17. között online kérdőíves felmérést végzett az Erdélyben élő, magyar...
2020. JÚNIUS 29.
[ 16:13 ]
Beolvasás folyamatban