Kárpát-medence
Szilágyi Péter: A kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan garanciákat jelent az összmagyarság számára
Betűméret:             

A kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan garanciákat jelent az összmagyarság számára a Kárpát-medencében és a diaszpórában élők részére egyaránt - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn a kilencedik Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem résztvevőit köszöntve.

Szilágyi Péter a Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) közös tanácskozásának megnyitóján közölte: a résztvevők a kormányzatból érkező megszólalók, valamint magyarországi és Kárpát-medencei szakemberek segítségével kaphatnak képet külhoni, köztük a diaszpórában élő magyarság helyzetéről és a jogvédelemről.

1920 után a magyar nemzet jelentős része a határokon túlra szorult, a Kárpát-medencében 2,5 millió magyar él az anyaországon kívül - emlékeztetett.

Fontos kérdésnek nevezte, hogy a szomszédos többségi nemzetek miként viszonyulnak az ott élő magyarokhoz, illetve, hogy az ottani többségi kormányok milyen jogi környezetet teremtenek számukra.

Szilágyi Péter közlése szerint 2010-ben a kormányzati szakpolitikák között kiemelt helyre került a nemzetpolitika, és a kormány minden tőle telhetőt megtesz bilaterális és multilaterális szinten is, hogy a környező országokban élő magyarság élhessen minden jogával.

A kisebbségi jogok tekintetében komoly visszalépés tapasztalható "néhány ország viszonylatában" - hívta fel a figyelmet a miniszteri biztos.

Szilágyi Péter megfogalmazása szerint a 2010 óta tartó nemzetpolitikai munkának nagyon komoly eredményei vannak a jogvédelemben is.

Ha a magyar kormány nem tartaná napirenden a témát, elképzelhető, hogy "még nagyobb" kisebbségi jogi visszalépésekre is sor került volna - tette hozzá. Az elmúlt tíz év nemzetpolitikai eredményeit összegezve úgy fogalmazott: "valóban Kárpát-medencei térben tudunk gondolkodni, élni, dolgozni; az (...) összefogás gondolata az élet minden területére kihat".

A magyar állam gazdasági és kulturális jellegű támogatásai lehetőséget adnak arra, hogy "nemzettársaink meg tudják élni magyarságukat és meg tudjanak maradni magyarnak" - mondta. A KJI és az NPKI kilencedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemet, idén a koronavírus-járvány miatt a virtuális térben. A péntekig tartó konferencián a többi között szó lesz az Európai Tanácsnak az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelmében betöltött szerepéről, a nyelvi jogokról, valamint a magyar nemzetpolitika és a kisebbségvédelem lehetőségeiről az Európai Unióban. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban