Kárpát-medence
A román elnök kihirdette az ingázók határátlépését megkönnyítő törvényt
Betűméret:             

Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek.

A román képviselőház szeptember elején fogadta el a jogszabályt, július végén a szenátus is megszavazta, így már csak az elnöktől függött, hogy hatályba léphet vagy sem. A Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) képviselő Szabó Ödön parlamenti képviselő által beterjesztett törvény egyebek mellett azt szabályozza, hogy a naponta határátlépésre kényszerülő ingázók családtagjaikkal együtt - így az ingázó iskolások is - egy igazolványt igényelhetnek a román hatóságoktól. Ennek birtokában az érintettek könnyebb feltételek mellett léphetik át a határt, a román határrendőrség külön közlekedési sávot biztosít nekik. A belügyminisztériumnak a jogszabály hatályba lépésétől számított harminc napon belül kell kidolgoznia a törvény alkalmazási szabályait.

Szabó Ödön korábban elmondta: a határ mentén dolgozók régi álma vált valóra ezzel az intézkedéssel, hiszen naponta vagy hetente akár több órát is el kellett tölteniük a határátkelőknél. Kifejtette, hogy ez a probléma főleg a koronavírus-járvány idején jelentkezett, amikor korlátozták a román-magyar határon az átlépést. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
istván
2020. SZEPTEMBER 25. [ 21:03 ]

... ezt megtehetnék a magyar - szerb határon is,...


II. Rákóczi Ferenc életútja és az általa vezetett szabadságharc is azt mutatja, hogy keresni kell a szövetségkötés lehetőségeit a Kárpát-medencében élő nemzetekkel - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Borsiban, ahol részt vett a II....
2024. MÁRCIUS 24.
[ 15:46 ]
A mai modern világban, ahol ezeket az értékeket rendre megkérdőjelezik, magyarságunk és kultúránk megtartása létkérdés – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Nagymegyeren, ahol beszédet mondott a helyi folklórközpont átadásán szerdán. A nemzetpolitikai...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 17:56 ]
Választási megállapodást kötött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel (MPE) szerdán Kolozsváron, jelentette az MTI. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön...
2024. MÁRCIUS 20.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban