Kárpát-medence
Rendhagyó módon, de megtartották Csíkszeredában a hagyományos ételszentelést

Húsvét vasárnap reggel rendhagyó módon, a járványügyi szabályokhoz igazodva tartották meg Csíkszeredában a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amely tavaly a járványhelyzet miatt maradt el, írja a szekelyhon.ro portál.

A több ezer hívő ezúttal nemcsak a Szabadság térre és közvetlen környezetére tömörült, hanem kevesebb sorban, egymástól távolságot tartva gyűltek össze a téren, a promenádon, a Temesvári sugárúton és a Kossuth Lajos utcában, a kosarakban hozott szentelnivaló eledelt maguk elé helyezve.

Tamás József nyugalmazott püspök az összegyűlt sokaság előtt azért adott hálát, hogy régi keresztény szokás szerint ismét megáldhatják az eledeleket, emlékeztetve arra, hogy sok helyen nem ünnepelhetik húsvét ünnepét úgy, ahogy ez Csíkszeredában történik. Rövid elmélkedésében felelevenítette a bűnbeesés történetét, amelyhez hozzátartozott az étkezés is, mert az első emberpár a gonosz felhívására evett a tiltott fa gyümölcséből. Jézus vállalta, hogy felvigye az emberiség bűneit a keresztfára és kiomló vérével lemossa azt, feltámadásával pedig az étkezés feltámadásának tanújává tette. Szenteljük meg húsvét reggelén az eledeleket, hogy mi is a megszentelt eledeleket fogyasztva a feltámadt Úrjézus Krisztussal találkozzunk, és az ő tanúi legyünk – mondta a püspök, aki emlékeztetett arra is, hogy a több mint egy éve tartó megszorítások, korlátozások miatt nagyon rászorulunk Jézus bátorítására, hogy keresztként magunkra véve a megpróbáltatásokat, nyomdokain járva haladjunk a feltámadás magaslatára. Adja a feltámadt Úr, hogy mielőbb véget érjen mindez, és eljöjjön mindannyiunk számára a szabadulás ideje – fohászkodott. Ezt követően a téren és a környező utcákban kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal, és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után a húsvétvasárnapi egyházi esemény a magyar és székely himnuszok eléneklésével zárult. (szekelyhon.ro)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A hét végén leomlott az erdélyi Tacs régi református templomának tornya - közölte honlapján az Erdélyi Református Egyházkerület. A 18. században épült, használaton kívüli templom tornya szombaton késő este omlott össze, az esemény idején senki nem tartózkodott a közelében. A Beszterce megyei település...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 14:46 ]
Kétbocsos anyamedve jelenlétére figyelmeztet a Somlyó-hegyen és környékén szombat reggeli felhívásában a csíkszeredai városháza. A csíkszeredai polgármesteri hivatal Facebook-oldalán közzétett felhívás szerint mivel arrafelé sokan zarándokolnak, kirándulnak, futnak, az emberek biztonsága miatt az önkormányzat...
2021. ÁPRILIS 17.
[ 11:33 ]
A magyar kormány döntése értelmében 2022 végéig lezárul a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program - jelentette be csütörtökön az Arad megyei Pécskán Grezsa István, a programért is felelős miniszteri biztos. Grezsa István egy, a program keretében már épülő óvoda időkapszulájának az elhelyezésén vett részt a...
2021. ÁPRILIS 15.
[ 12:40 ]
Beolvasás folyamatban